hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rejtekhelyet építettek be a trélerbe – lebuktak

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 9070 doboz adózatlan cigarettát találtak egy gépkocsiban Ásotthalmon. A dohányterméket lefoglalták, a sofőr ellen büntető feljelentést tettek.

A pénzügyőrök egy szerb személygépjárművet és autószállító trélert ellenőriztek Ásotthalmon. A Szerbiából Olaszországba tartó autó sofőrje elmondta, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A NAV munkatársai a nyilatkozatot elfogadták, azonban a trélert vontató járművet félreállították, hogy tüzetesen is megvizsgálhassák. A tréler ellenőrzésekor kiderült, hogy azt házilag átalakították és az így létrehozott rejtekhelyet telepakolták cigarettával. Ezután az autó átkutatása következett. A pénzügyőrök ugyan látták a friss szerelés nyomait, azonban nem találtak a vázszerkezeten utólag beépített nyílást, ezért drasztikusabb eszközökkel szerelték szét a járművet. A kutatás meghozta az eredményt, mert az átalakított első és hátsó lökhárítóból, az oldalküszöbökből, a műszerfal mögötti és ülés alatti tárolókból és a trélerből, összesen 9070 doboz – Marlboro és Winston márkájú - adózatlan cigaretta került elő.

A pénzügyőröket is meglepte ez a megoldás, hiszen az utólag kialakított üregekben elrejtett cigarettaszállítmányra „építették fel” újra a járművet.

A NAV a 6,5 millió forint értékű cigarettaszállítmányt, valamint az átalakított autót lefoglalta.  A sofőr ellen a pénzügyi nyomozók költségvetési csalás miatt büntetőeljárást indítottak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink