hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kettős fogás Röszkénél

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 21 ezer szál adózatlan cigarettát találtak két szerb rendszámú gépjárműben Röszkén. Az adózatlan dohányterméket lefoglalták és mindkét ügyben büntetőeljárást indítottak.

A pénzügyőrök egy szerb rendszámú személygépjárművet ellenőriztek a napokban, a röszkei határkirendeltségen. Az autó szerb sofőrje úgy nyilatkozott, hogy bejelenteni való árut nem visz magával.

A pénzügyőrök a nyilatkozatot elfogadták, azonban kockázatelemzés alapján a jármű szigorított vizsgálata mellett döntöttek. Rövid szerelést követően, a jármű üzemanyagtartályából, valamint a műszerfalból összesen 11 ezer szál, Ashima márkájú adózatlan cigaretta került elő.

Rövid idő elteltével, ismét egy szerb rendszámú gépjármű akadt fenn a pénzügyőrök hálóján. A gépkocsi sofőrje nem jelentett be semmilyen vám- és adóköteles árut, azonban a pénzügyőrök a gépkocsi kétoldali doblemezének kárpitja alól, valamint az első ülések támláiból összesen 10 ezer szál Ashima márkájú, zárjegy nélküli cigarettát pakoltak ki.

A pénzügyőrök, az összesen 1,5 millió forint értékű cigarettaszállítmányt lefoglalták, a két szerb sofőr ellen költségvetési csalás miatt a NAV pénzügyi nyomozói eljárást indítottak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink