hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ipari mennyiségű cigaretta egy hétvégi házban

  • adozona.hu

Egy dunántúli férfi több mint 150 ezer doboz cigarettát rejtegetett egy külvárosi hétvégi ház pincéjében. Éppen illegális füstölnivalót szállított akkor is, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai ellenőrizték – írja honlapján a NAV.

A dunántúli férfi kocsiját egy közúti ellenőrzésen vizsgálták át, amikor kiderült, hogy több ezer doboz cigarettát szállít. A járőrök előállították a férfit, aki a NAV előtt már nem volt ismeretlen, hiszen korábban felfüggesztett börtönbüntetést is kapott orgazdaságért. 

A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, átkutatták otthonát és egy általa használt hétvégi házat is. A nyaraló pincéjéből, ahová egy rejtett lejárat vezetett, még több mint 150 ezer doboz adójegy nélküli cigaretta került elő. A NAV az autóban és a víkendházban talált csempészárut lefoglalta.

A férfit a nyomozók őrizetbe vették, letartóztatását a Székesfehérvári Járásbíróság elrendelte. Visszaesőként most akár 10 évre is számíthat – olvasható a nav.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás

Szipszer Tamás

adószakértő

Katás egyéni vállalkozó – NAV-ellenőrzés

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close