hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egymilliárd forintnyi illegális dohányterméket foglaltak le idén

  • MTI/Magyar Idők

Több mint egymilliárd forint értékben vont ki adózatlan dohányterméket az idén az adóhivatal a feketepiacról – írta a Magyar Idők a hétfői lapszámában.

A napilap cikke szerint több mint tízezer esetben találtak illegális dohányárut az év első hét hónapjában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói.

Az ellenőrzések alkalmával nagyjából húszmillió szál cigarettát és több mint hét tonna fogyasztási dohányt foglaltak le, amelyek értéke a feketepiacon akár egymilliárd forintot is érhet.

Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy, a NAV jövedéki ügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta, hogy nemrég egy Csongrád megyei tanyán egy 130 tőből álló dohányültetvényt találtak, amely nagyjából 220 kilogramm termést hozott. Az ingatlan magyar tulajdonosa állítása szerint a dohányt saját fogyasztásra termeszti, ehhez azonban nem rendelkezett a jogszabályban meghatározott NAV-regisztrációval. A szóvivő hozzátette, hogy ilyenre, vagyis nagyobb mennyiségű illegális előállításra eddig nemigen volt példa. 

Aki adózatlan árut engedély nélkül kínál értékesítésre, legalább ötmillió forint pénzbírságra számíthat, de jogsértő az adózatlan dohánytermék birtoklása is, a büntetés nagysága itt minimum harmincezer forint.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kivás társaság hipabevallása

Szipszer Tamás

adószakértő

Katás táppénzen

Szipszer Tamás

adószakértő

Magánokirat felülhitelesítése

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close