hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bírálta a kínai elektromos autók vámjának tervezett megemelését a VDA

  • MTI

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA bírálta az EU Bizottság döntését, miszerint a jövőben "kiegyenlítő" vámot vetne ki a Kínából származó elektromos autókra.

A VDA (Verband der Automobilindustrie) elnöke Hildegard Müller úgy látja, hogy a vámok akadályozzák a globális együttműködést. Hangsúlyozta, hogy ez növelné a globális kereskedelmi konfliktusok kockázatát. "Az is tény, hogy a Kínából importált e-autókra kivetett kiegyenlítő vámok nem alkalmasak az európai autóipar versenyképességének erősítésére" – tette hozzá.

A DIHK német ipari és kereskedelmi kamara szintén arra figyelmeztetett, hogy az intézkedés a kereskedelmi konfliktus kiéleződéséhez vezethet.

A brüsszeli bejelentés szerint az akár 38,1 százalékig terjedő vámokat ténylegesen akkor vetik ki, ha nem sikerül megállapodni Kínával. A kínai kormányt felszólították, hogy jelezze párbeszédre való hajlandóságát.

"Kínán is múlik, hogy konstruktív javaslatokkal forduljon Európához, hogy következetesen és gyorsan felhagyjon a versenyt torzító magatartással, hogy megakadályozza a kereskedelmi konfliktusok eszkalálódását" – mondta Müller.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képernyő előtti munkavégzés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Átalakulás esetén eredménytartalék felosztása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink