hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A trafikosok üdvözölték az egységes csomagolás bevezetésének elhalasztását

  • MTI

A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége (MDKSZ) üdvözölte az egységes cigaretta-csomagolás bevezetésének 2019. május 20-ai határidejét elhalasztó kormányzati rendelet-módosítást az MTI-nek pénteken eljuttatott közleményben.

Az MDKSZ megjegyezte: azzal, hogy az egységes dohánytermék-csomagolások bevezetését 2021. december 31-éig tolták ki, a hazai dohány-kiskereskedelmi piac kapott egy esélyt a további stabilizálódásra.
   
A dohány-kiskereskedelem ugyan egyre stabilabb rendszerként működik az öt évvel ezelőtti átszervezés óta, ám az egyre szigorodó szabályozás miatt nincs könnyű helyzetben a mintegy 18 ezer embernek munkát adó szektor – közölte a dohány-kiskereskedők szakmai és érdekvédelmi tömörülése.    
    
Lengyel Antal, az MDKSZ elnöke a közlemény szerint elmondta,  a további stabilizálódáshoz arra is szükség van, hogy lehetőséget kapjanak a dohányboltok üzemeltetői a forgalmazható termékkör további bővítésére.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Megemelkedhet a sertés- és baromfihús ára egy uniós büntetővám miatt
Megemelkedhet a sertés- és baromfihús ára egy uniós büntetővám miatt

Július 11-én szavaz az Európai Tanács az Európai Bizottság által a kínai lizingyártók ellen indított antidömping-eljárás keretében idén januárban bevezetett, 58,3 és 84,7 százalék...

Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok
Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok

Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormá...

Netakötelezettség
Netakötelezettség

Netakötelezettség

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ekho mellett álláskeresési ellátás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Áru magánszemély tulajdonostól

Nagy Norbert

adószakértő

Átalányadó jogosulatlan választása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább