Kúriai döntés: így illetékmentes az erdő megszerzése

Megosztás Tetszik

Erdő művelési ágú ingatlan megszerzése illetékmentességének feltétele az erdő erdőgazdasági tevékenység céljából történő hasznosítása, amely tevékenység előfeltétele az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel – mondta ki a Kúria.

A Kúria Kfv. V. 35.209/2024/4. számú határozat a következőket tartalmazza:

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

A felperes a 2018. február 23. napján kelt adásvételi szerződésekkel megvásárolta a .../2 hrsz. alatti erdő művelési ágú ingatlan 280/1263, valamint a .../3 hrsz. alatti erdő művelési ágú ingatlan 3110400/33004800 tulajdoni hányadát. Szerződésekbe foglalt nyilatkozataival vállalta, hogy az ingatlanok birtokba adásától, de legkésőbb az illetékkötelezettség keletkezését követő 12. hónap utolsó napjától számított 5 évig a termőföldnek minősülő földterület tulajdonjogát nem idegeníti el, azon vagyoni értékű jogot nem alapít és egyéni vállalkozóként, mezőgazdasági őstermelőként vagy családi gazdálkodóként azokat mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítja.

Az elsőfokú adóhatóság fizetési meghagyásaiban a felperes részére feltételes illetékmentességet biztosított, egyben tájékoztatta, hogy az 5 év elteltével ellenőrzi az illetékmentesség jogszabályi feltételeinek maradéktalan teljesülését.

Az elsőfokú adóhatóság hivatalból eljárást indított az illetékmentesség jogszerű igénybevételének vizsgálatára. A Heves Vármegyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Erdészeti Osztályának 2024. január 5-én kelt hatósági bizonyítványai alapján megállapította, hogy a felperes az illetékkötelezettség kezdő időpontjától számított 5 évig az Országos Erdőállomány Adattárban nem volt bejegyzett és nyilvántartott erdőgazdálkodó, ezért őt a határozatával 45 867 forint, míg az ugyanezen a napon meghozott határozatával 41 436 forint illeték megfizetésére kötelezte.

A fellebbezés alapján eljárt alperes határozataival helybenhagyta az elsőfokú határozatokat. Határozatait az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 1. § (1) bekezdésére, 3. § (5) bekezdésére, 18. § (1) bekezdésére, 19. § (1) bekezdésére, 26. § (1) bekezdés p) pontjára, (18) bekezdés b) pontjára, (18a) bekezdésére, 27. § (1) bekezdésére, valamint a 102. § (1) bekezdés m) pontjában foglalt értelmező rendelkezésre, az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (Evt.) 17. §-ára, 18. § (1), (3), (5) és (8) bekezdésére, 68. § d)–e) pontjaira alapította.

Indokolása szerint az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontjában előírt feltételek – a törvény által elvárt egyéb feltételek együttes fennállta mellett – akkor tekinthetők teljesítettnek, ha a vagyonszerző a tulajdonában álló termőföldet saját maga hasznosítja mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára, vagy annak használatát, hasznosítását az Itv. 26. § (18) bekezdése szerinti kritériumok mellett engedi át.

Az erdő speciális terület, amelynek hasznosítását az erdőgazdálkodói nyilvántartásba konstitutív hatállyal bejegyzett személy végezheti. Az erdők 2018. július 29-i birtokba adásától számított 5 éves időszakában, 2023. július 29. napjáig a felperes nem volt az erdőterületek bejegyzett erdőgazdálkodója, ezért a megszerzett ingatlanok erdőgazdasági tevékenység keretében történő felperes általi hasznosítása nem nyert igazolást, így a vagyonszerzési illeték kétszeresének megfizetésére köteles [Itv. 26. § (18a) bekezdés c) pont].

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

A felperes keresetleveleiben az alperesi határozatok megsemmisítését, az illetékfizetési kötelezettség alóli mentesítését kérte. Előadta, hogy az alperes tévesen értelmezte az illetékmentességre vonatkozó rendelkezéseket, nem határozta meg, hogy az erdőterületeket milyen eltérő, nem erdőgazdálkodói célra hasznosította. Az erdőgazdálkodói nyilvántartásba való bejelentkezés ugyan törvényi kötelezettség, azonban a bejelentés elmulasztása nem releváns az illetékkötelezettség szempontjából.

Hivatkozott arra is, hogy az erdőgazdálkodói nyilvántartást vezető erdészeti hatóság elutasította az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétele iránt 2024. április 5-én előterjesztett kérelmét, mert nem teljesítette az osztatlan közös tulajdonban álló erdőre vonatkozó feltételeket. Ugyanakkor előadta, hogy az Evt. 17. § (1)–(2) bekezdése és 68. § d)–e) pontjai alapján tulajdonos által végezhető erdőgazdasági célú használat (erdei haszonvétel), mint a hullott fa, illetve az erdei termékek gyűjtése nem része a bejegyzett erdőgazdálkodói jogoknak, az erdőgazdasági használat tehát szélesebb körű, mint a bejegyzett erdőgazdálkodói tevékenység.

Az alperes a keresetek elutasítását kérte a határozataiban foglalt indokok alapján.

A jogerős ítélet

Az elsőfokú bíróság egyesítette a pereket, majd az egyesített perben meghozott jogerős ítéletével az alperes határozatait az elsőfokú határozatokra kiterjedő hatállyal – új eljárás elrendelése nélkül – megsemmisítette.

Indokolása szerint az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 3. §-a és 62. § (1)–(4) bekezdése alapján az alperesnek kellett feltárnia az illetékkedvezmény felülvizsgálatára hivatalból indult eljárásban, hogy a felperes igazolható módon erdőgazdasági célra hasznosította-e az erdőket. Sem az Itv., sem a mögöttesen alkalmazandó Evt. rendelkezéseiből nem következik, hogy kizárólag az erdőgazdálkodói nyilvántartási bejegyzés ténye igazolhatja az erdőtulajdonos erdőgazdasági célú ingatlan-hasznosítását.

Az alperesnek lehetősége nyílt volna az erdészeti hatóság megkeresésére, akár gazdálkodási napló beszerzésével, akár egyéb, az erdészeti kötelezettség körébe tartozó tulajdonosi joggyakorlás teljesítése, avagy azok elmulasztása tekintetében tájékoztatást kérni, azonban a hasznosítás öt éven belüli teljesítését a szükséges és elégséges módon nem tisztázta.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

Az alperes a jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pont pc) alpontját. A használat, hasznosítás igazolására közhiteles nyilvántartás alapján kerülhet sor. Hivatkozott a Kúria Kfv. II. 37.634/2015/4., Kfv. I. 35.397/2012/5. számú határozataira, melyek szerint a jogszerű erdőhasználat feltétele az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel.

Előadta, hogy az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben az Ákr. 8. § (1) bekezdés c) pontja szerint e törvény hatálya nem terjed ki az adó-, valamint vámigazgatási eljárásra. Az Itv. az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) 6. § (2) bekezdés a) pontja szerint adót megállapító törvénynek minősül, ezért az ezzel összefüggő eljárási szabályokat az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) rögzíti a 9. § (1) bekezdése értelmében.

Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság a téves eljárási rendelkezések alkalmazása mellett az ügy érdemében is jogszabálysértő döntést hozott. Az illetékmentességhez szükséges, az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontjában rögzített konjunktív feltételek szerint a vagyonszerző az ötéves időtartam alatt a termőföld tulajdonjogát nem idegenítheti el, azon vagyoni értékű jogot nem alapíthat, továbbá a tulajdonában álló termőföldet saját magának – vagy az Itv. 26. § (18) bekezdése szerinti kritériumok betartása melletti átengedéssel – mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára kell hasznosítania. Az illetékmentesség hasznosításra vonatkozó feltételének megsértéseként nem csupán a mező-, illetve erdőgazdasági tevékenységtől eltérő célra történő hasznosítás, hanem a hasznosítás elmaradása is értékelendő.

Téves az elsőfokú bíróság azon hivatkozása is, miszerint az Evt. 17. § (3) bekezdésében foglalt, az erdő tulajdonosának a mögöttes kötelezettségéből olyan következtetés vonható le, hogy bejegyzett erdőgazdálkodó hiányában a tulajdonos jogosult az ingatlant hasznosítani. A hivatkozott rendelkezés 2023. július 1-jén lépett csak hatályba, így a perben vizsgálandó 5 éves időtartamban – egy hónapot kivéve – az Evt. 106. § (1a) bekezdése volt hatályban.

A felperes nem terjesztett előfelülvizsgálati ellenkérelmet.

A Kúria döntése és jogi indokai

A Kúria alaposnak találta a felülvizsgálati kérelmet. A felülvizsgálat eredményeként azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság jogszabálysértően semmisítette meg az adóhatóság határozatait.

Az elsőfokú bíróság az Ákr. 62. §-ának megsértését rótta az alperes terhére. Az Ákr. 8. § (1) bekezdés c) pontja kifejezetten arról rendelkezik, hogy a törvény hatálya nem terjed ki az adó-, valamint vámigazgatási eljárásra. Mivel az illetékügy az Art. 6. § (2) bekezdés a) pontja szerint adóügynek minősül, az Ákr. szabályai az ügyben nem alkalmazhatók, ezért az elsőfokú bíróság jogszabálysértően semmisítette meg az adóhatósági határozatokat az Ákr. 3. §-ának és 62. §-ának szabályaira történő hivatkozással.

Az elsőfokú bíróság az ügy érdemét illetően is jogszabálysértő álláspontra helyezkedett. Az Itv. 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentesség törvényi feltétele a termőföld [Itv. 102. § (1) bekezdés m) pont] mező- vagy erdőgazdasági tevékenység céljára történő hasznosítása. A jelen ügy szempontjából a fogalomban az erdőgazdasági tevékenységre történő utalás a meghatározó. Az ügy tárgya erdő tulajdoni hányada utáni illetékkötelezettség megítélése volt, ezért a perben tekintettel kell lenni az Evt. rendelkezéseire is.

Az Evt. 5. § 9. pontja szerint „erdőgazdálkodás: az erdő 2. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti fenntartására, közérdekű funkcióinak biztosítására, őrzésére, védelmére, az erdővagyon bővítésére, valamint – a vadászati jog gyakorlása, hasznosítása kivételével – az erdei haszonvételek gyakorlására irányuló tevékenységek összessége”. Az Evt. 68. §-a szerint „Erdei haszonvételnek minősül az erdő anyagi javainak és nem anyagi jellegű szolgáltatásainak a hasznosítása”.

Az erdőgazdálkodás tehát szélesebb körű tevékenység, mint az erdei haszonvétel gyakorlása. Az erdei haszonvétel mint sajátos erdészeti fogalom feleltethető meg az erdő hasznosítására irányuló gazdasági tevékenységnek, amely gyakorlására az Evt. 69. § (2) bekezdése szerint az erdőgazdálkodó az e törvényben meghatározott feltételekkel jogosult. A (4) bekezdés alapján az erdei haszonvételek gyakorlásának feltételeit – ha jogszabály másként nem rendelkezik – az erdőgazdálkodó jogosult meghatározni.

Az Evt. 17. § (1) bekezdése kimondja, hogy „Erdőgazdálkodó az erdészeti hatóság által vezetett erdőgazdálkodói nyilvántartásban szereplő jogszerű használó.” A (2) bekezdés szerint „Az e törvényben foglalt erdőgazdálkodói jogok és kötelezettségek – a haszonvételi joggyakorlás kivételével – az erdőgazdálkodót illetik, illetve terhelik.” A haszonvételijog-gyakorlás az erdei haszonvétel szerződéssel történő átadása más személy részére, azonban ahhoz is – az Evt. 20/B §-a alapján – az erdőgazdálkodó írásbeli hozzájárulása szükséges.

Mindebből az következik, hogy az erdőgazdasági tevékenység jogszerűen kizárólag az erdőgazdálkodói nyilvántartásba vétel mellett végezhető, ezért a felperes nem teljesítette az illetékmentesség feltételeit.

Az, hogy az Evt. 2023. július 1-jétől hatályba lépett 17. § (3) bekezdés a)–b) pontjai szerint erdőgazdálkodó hiányában az erdő tulajdonosa – az erdészeti hatóság felszólítását követően – köteles gondoskodni az erdőt károsító hatások és a káros tevékenységek elleni védekezésről, a bekövetkezett károsítások hatásainak felszámolásáról, az erdő talajának védelméről, és az erdő szakszerű felújításáról, nem jelenti az erdő hasznosítását, így nem eredményez erdőgazdasági tevékenységet, a rendelkezés a tulajdonossal szemben az erdő megóvása érdekében tehető hatósági intézkedés kereteit rögzíti.

Mindezen indokok alapján a Kúria a Kp. 121. § (1) bekezdés a) pontja alapján hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Az elsőfokú bíróság az új eljárásban köteles a Kúria jogértelmezését követve dönteni a keresetről – olvasható a Kúriai döntések 2025. évi 3. számában a kuria-birosag.hu-n.