hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Turisztikai adót vezethet be Edinburgh, elsőként Nagy-Britanniában

  • MTI

Turisztikai adót vezethet be Edinburgh, elsőként Nagy-Britannia városai közül, hogy megpróbálja jobban kezelni a látogatók számának növekedésével járó hatásokat.

Nagy-Britannia egyik legfestőibb, félmilliós lakossággal rendelkező városába csak a tavalyi három nyári fesztiválra több mint 3 millióan érkeztek, a külföldi vendégek száma pedig évente átlagosan 1,75 millió volt 2015 és 2017 között.
    
Skócia fővárosa ezzel, London után, a második legnépszerűbb város volt Nagy-Britanniában.
    
A városi tanács – a skót parlament jóváhagyására váró – döntésének alapján az elfoglalt szálláshelyek után éjszakánként 2 angol font (mintegy 730 forint) átmenő vendégadót kellene fizetni. A testület számításai szerint a Barcelona és Róma példájára kivetett adóból évente 14,6 millió angol font bevételre tehetnének szert, és azt a helyi szolgáltatások és létesítmények javítására fordítanák.
    
Az Egyesült Királyságban Edingburgh-ban volt a legmagasabb, átlagban 83,7 százalékos, a szállodák telítettsége 2017-ben. 
   
Mindazonáltal a turisztikai adó bevezetésének javaslata nem nyerte el mindenki tetszését. A városi tanács felmérésének adatai szerint a szállásadóknak mindössze 51 százaléka támogatja az új teher bevezetését.
    
"Nem ez a megfelelő idő arra, hogy új adót vessenek ki és még több bürokráciával sújtsák a kis vállalkozásokat" – mondta Garry Clark, a kisebb cégek érdekeit képviselő szövetség vezetője.
    
A hotelszövetségek szintén aggodalmaiknak adtak hangot amiatt, hogy egy gazdaságilag érzékeny időben különadót vessenek ki turistákra.
    
A kérdéssel a skót kormány is foglalkozott az utóbbi három hónapban. Egy háttéranyagban megállapították, hogy a növekvő idegenforgalmi ágazat mintegy 206 ezer munkavállalót foglalkoztat, és jelentős gazdasági lehetőségeket biztosít. A kabinet arra is figyelmeztetett, hogy az új adó bevezetésének javaslatai jelentős ellenállást váltottak ki a skóciai turisztikai iparágból.
    
Edinburgh óvárosa 1995 óta az UNESCO Világörökség része.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink