hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adatvédelmi teendők az év elején

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

Írásunkban összefoglaltuk azokat a teendőket, melyekkel a vállalkozásoknak év elején érdemes foglalkozniuk az adatvédelem terén. A javaslatoknál kifejezetten ügyeltünk a teljesíthetőség szempontjaira is.

A munkahelyen az ellenőrzés módja gyakran a bírság forrása

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) munkahelyi adatkezelésekkel összefüggésben a vállalkozásokat szinte kivétel nélkül elbocsátott munkavállaló panasza alapján bírságolja. Az adatvédelmi bírság oka legtöbb esetben a munkavállaló munkavégzésének, teljesítményének szabálytalan ellenőrzése.

Először is ügyeljünk arra, hogy az ellenőrzéseket (e-mail, telefon, számítógép, gépjármű) rövid eljárásrendben mutassuk be! Az eljárásrendnek az ellenőrzés célját, módját, az abban résztvevő személyeket, illetve a munkavállaló jogait tartalmaznia kell.

Az ellenőrzéssel kapcsolatos elvárás, hogy annak arányosnak kell lennie. Mindig azt kell tehát vizsgálnunk, hogy feltétlenül szükséges-e, illetve van-e kevésbé korlátozó alternatívája. A hatóság például úgy véli, hogy a munkavállalók személyes ellenőrzését az informatikai ellenőrzés (ott ül-e a gép előtt, mekkora intenzitással dolgozik) ritkán pótolhatja jogszerűen.

Célszerű továbbá kizárni az eszközök magánhasználatát. Ennek az az egyszerű oka, hogy a munkáltató a munkavállaló nem munkavégzéssel összefüggő adatait jogszerűen nem kezelheti. Ellenőrzés esetén ugyanakkor ez a kötelezettség sérülhet, ha keverednek a munkavégzéssel összefüggő és a privát adatok.
Fontos azt is szem előtt tartani, hogy az ellenőrzésnek jellemzően a munkavállaló jelenlétében kell történnie. Alapvetően ez a követelmény is a magánszféra védelmét szolgálja, így ugyanis a munkavállaló jelezheti, ha az ellenőrzés a magánszféra érintettségével járhat. Szólhat például azért, hogy az adott fájl vagy telefonszám nem a munkavégzéssel függ össze, így azt a munkáltató ne vizsgálja.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja, milyen magatartások miatt tesznek panaszt leggyakrabban az ügyfelek!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Fejlesztési tartalék

Nagy Norbert

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Elhatárolt veszteség

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs