hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkent az evások száma

  • adozona.hu

Harminc százalékkal apadt tavaly az evások összesített árbevétele, de adókötelezettségük csak 15,4 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál.

A 2011. év végén több mint 88 ezer hétszáz evás szerepelt a nyilvántartásokban, amit a visszamenőleges hatályú törlések 1 763 adóalannyal apasztottak. A 2012. évre történt bejelentkezések eredményeként a nyitó létszám megközelítette a 88 ezer háromszázat. Az intenzív évközi mozgások a vizsgált kört tovább szűkítették, így 2012. év végére már csak 71 ezer evás volt.

2012. évben a társas vállalkozások térnyerése kissé lassult, de továbbra jellemző maradt. A statisztikai mutatók már a 64 százalékos részarányt is túllépték.

Az egyszerűsített vállalkozói adót alkalmazó egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások körében egyaránt a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység a legnépszerűbb. Ezeken a területeken működik az evaalanyok mintegy 46 és fél százaléka, itt realizálódik a bevételi teljesítmények majdnem fele.

Az eva hatálya alá tartozó adóalanyok összesített árbevétele 386,8 milliárd forint volt, ami 31,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A realizált bevételek egyéni és társas vállalkozások közötti megoszlása a bázisban mért szint közelében maradt (28 : 72 százalék).

A teljes evás kört tekintve, a gazdasági teljesítmények fajlagos összege nem egészen 5,8 millió forint volt. Ezen belül az egyéni vállalkozók mintegy 4,5, a társas vállalkozások pedig 6,5 millió forint közeli átlagot értek el. Az evás adóalanyok legnagyobb rétege 2,5 millió forint alatti bevételt realizált. Számuk meghaladja a 30 ezret, ami arányaiban közel 45 százalék. Az ötmillió forintig terjedő két legalacsonyabb sávba tartozik a vizsgált adóalanyi kör mintegy 61,2 százaléka, a 7,5 millió forint alatti alsó háromba pedig 72 százaléka.

Az evások 2012. évi adókötelezettsége 143,7 milliárd forint volt, ami 15,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink