155 találat a(z) webáruház cimkére

Paypal elszámolás szabályszerűség Kérdés

Egy vállalkozó vebáruházat üzemeltet, ahol forintban, dollárban, angol fontban és euróban is állít ki számlákat, melyeket Pay pal útján fizetnek. A vállalkozó részére befolyt összegeket (paypal, de nem közölt) árfolyamon devizáról forintra számítja át az internetes közvetítő bank, amit a vállalkozó OTP devizaszámlájára utal, ahol az OTP saját árfolyamán euróra számítja át. A vállalkozó bankkártyával devizában beszerzett árut is fizetett, sőt úgy is, hogy annak egy részét a forintszámlájáról utalta át, másik részét pedig a befolyt bevételekből, amit árfolyam hiányában nem tudok átszámítani, s nem tudom könyvelni. Több fórumon is felltettem már ezt a kérdést, de megnyugtató választ még nem kaptam, csak általánosságokat írtak. Önöknek is írtam már ebben az ügyben, valamint az Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének (ahol több mint 10 éve vagyok tag), de Önöknek is már több éve vagyok előfizetőjük. Kérem szíveskedjenek válaszolni a drkelemen@t-online e-mail címemre. Köszönettel: Domokosné dr Kelemen Ágnes

Internetes eladási bizomány Kérdés

Tisztelt Adózóna! Cégünk üzleti kapcsolatban áll egy angol céggel, mely webáruházon keresztül árulja szerte Európában termékeinket. Az angol cég és cégünk is áfaalany, székhelyeik Anglia és Magyarország. Az angol webáruház termékeit saját nevében értékesíti magyar vevői felé, ők állnak kapcsolatban a magyar vevőikkel, a kiszállítás pedig cégünk raktárából történik, azaz az angol webáruház által magyar vevőnek eladott termék nem hagyja el Magyarországot, közvetlenül hazánkból történik a kiszállítás az angol webáruház nevében. Hogyan történik a számlázás, milyen számlát állít ki a magyar cég? Mi a teljesítés időpontja? Hogyan számol el egymással a két cég?

Áfaregisztráció Ausztriában Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk webáruházat működtet. Szolgáltatásunkat Ausztria és Szlovákia területére is ki szeretnénk terjeszteni. Ehhez mindkét ország adóhatóságától egy úgynevezett regisztrációs számot kell igényelnünk. A regisztrációs szám birtokában fenti országokban (EU-s adószámmal nem rendelkező magánvevőkről van szó) az adott ország áfakulcsával számlázunk, és ezeket a tételeket az adott ország adóhatóságához valljuk, és fizetjük be. Az osztrák könyvelőiroda úgynevezett "szállítási határról lemondást" kér, mivel jelenleg úgy ítéljük meg, hogy a 35 000 eurós szállítási határt nem érjük el. Ehhez kapcsolódóan az a kérdésem, hogy a NAV-nál van-e erre vonatkozó bejelentési kötelezettségünk, illetve a szállítási határról lemondással csak azt vállaljuk, hogy minden, az osztrák vagy szlovák területre történő számlázást az adott országban kell bevallanunk és megfizetnünk? Válaszukat megköszönöm.

Milyen egedélyek szükségesek? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Internetes áruházat szeretne működtetni egy újonnan alakult kft.,ahol szőlőmagolajat és borlekvárt árulnának. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen engedélyek beszerzése szükséges számukra, illetve, hogy kell-e kereskedelmi végzettség ehhez a tevékenységhez?

Bizonylatolás webáruháznál Kérdés

Egy kft. webáruházat üzemeltet, a vevők megrendelés után futárcég közreműködésével kapják meg az árut, az ellenértéket a futárcég utalja az eladó kft. számlájára. Kötelező minden esetben számlát adni a vevőknek (cégek, magánszemélyek), ha nem, akkor mely feltételekkel lehet ezt kiváltani valami mással?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégautóadó

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Új NGM rendelet – felszolgálási díj

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kiskereskedelmi adó

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink