1736 találat a(z) támogatás cimkére

Cikk

A Vállalkozások munkaerő támogatása programban megítélt összes forrás már meghaladta a 15 milliárd forintot. Mostanáig több mint 34 ezer regisztrált álláskereső új munkaadója nyújtott be kérelmet, mintegy 28 ezer új alkalmazott után pedig meg is ítélték a kormányzati támogatást – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette: a jól célzott segítség elsősorban a keleti országrészben járul hozzá a dolgozni akarók elhelyezkedéséhez. Az ITM csütörtöki közleménye emlékeztet: a Vállalkozások munkaerő támogatása 2020 őszétől eredetileg a 25 év alattiak és az alacsony iskolai végzettségűek alkalmazására ösztönözte a foglalkoztatókat. Nyár eleje óta már minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső felvételéhez igényelhető az állami hozzájárulás. A támogatás mértéke teljes munkaidős foglalkoztatás esetén havonta a bérköltség – vagyis a bruttó munkabér és szociális hozzájárulási adó – fele, de legfeljebb 100 ezer forint lehet. A munkaadók fél éven át így összesen akár 600 ezer forintot kaphatnak egy új kolléga felvétele után.

Cikk

Négy startup programot indít a divat és design, autó- és motorsport, borászat, gasztronómia, turisztika vagy akár a logisztika területéről érkező innovációk számára a Startup Campus a partnereivel együttműködve – közölte az innovációs központ. A programokra november 1-jéig lehet jelentkezni befektetésre vágyó projektekkel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink