1736 találat a(z) támogatás cimkére

Cikk

Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból ma induló "Közfoglalkoztatásból versenyszférába" program résztvevői, olvasható az Innovációs és Technológiai Minisztérium honlapján. Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.

Cikk

Eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, állatvásárlásra, vagy üzemfejlesztésre kaphatnak forrást mezőgazdasági kisüzemek. A pályázatok 2021. április 20-áig nyújthatóak be – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel csütörtökön.

Cikk

Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat szerdától a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar falu programban – tudatta a Miniszterelnökség.

Cikk

Február 25. fontos dátum a katás egyéni vállalkozóknál, eddig kell teljesíteniük bevallási kötelezettségüket. Kétrészes cikkünk összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat ezzel kapcsolatban. Az első rész ismerteti, mikor kell 40 százalék adót fizetni, mi minősül a kisadózó vállalkozás bevételének, illetve, hogy a támogatásokat miként kell kezelni a Katv. hatálya alatt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink