68 találat a(z) szülési szabadság cimkére

Kérdés

Az egyéni vállalkozó alkalmazottja szülési szabadságra ment 2012. július 19-én, majd a gyes ideje alatt 2015. március 06-án megszülte a második gyermekét is. 2018. március 06-án lejárt a gyes és újra munkába áll, illetve kiveszi a szülési szabadság idejére járó szabadságát. Kérdésem, hogy jól értelmezem-e: mind a két gyermek után igénybe vett szülési szabadság idejére jár a szabadság, vagyis 2x6 havi szabadságot kell kiadni a dolgozó részére?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy munkavállalónk még az előző Mt. idején ment el szülési szabadságra, majd gyermeke gondozása miatt fizetés nélküli szabadságot vett igénybe (szintén a régi Mt. idején), s csak augusztus közepén jött vissza, viszont fel is mondott. Azt olvastam, hogy ha 2011. augusztus 1. előtt vette igénybe a fizetés nélküli szabadságot, akkor az egész számít szabadságra jogosító időnek. Ha közben folyamatosan igénybe vette, akkor egészen mostanáig ezzel az idővel kell számolni, vagy a mostani Mt. szerinti szabállyal? Illetve minden ilyen évre jut neki szabadságra jogosító idő? Ilyenkor a szabadság számítására (beleértve a gyest. gyedet, keresőképtelenséget, fizetés nélküli szabadságot) melyik törvény szabályai irányadók? Továbbá úgy tudom, 2012 előtt csak az egyik szülő vehette igénybe a gyerekek utáni pótszabadságot. Erről ő nem nyilatkozott. Ez beleszámít ilyenkor? A 2. gyerek már az újabb törvény idején született, ha ez számít a válasznál. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Egyik munkavállalónknak most jár le a gyes. Mivel a gyermek már betölti a 3 éves kort, ezért már nincs korlátozás a foglalkoztatásával kapcsolatban, ha jól tudom. Ha jelzi, hogy vissza szeretne jönni dolgozni, a felgyűlt szabadság kiadásával felmondhat-e neki a munkáltató? Mielőtt elment szülési szabadságra, komoly bizalmi problémák voltak, ezért nem szívesen venné vissza a munkáltató. Ilyen esetben felmondható neki? A felmondás ilyenkor is meghosszabbodik az ott töltött évekkel? És akkor előbb a szabadságot kell kiadni és utána kezdődik a felmondás, vagy a felmondás közlését követően is ki lehet adni a szabadságot neki, ezzel is telne a felmondási idő? Mi a helyes eljárás ilyen esetben? Vagy esetleg ha közös megegyezéssel sikerülne megszüntetni a munkaviszonyt, akkor elegendő csak a szabadság megváltása? Mi a teendő tehát a gyesről visszatérő anyukák jogszerű munkaviszony megszüntetéséhez 2017-ben?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem a segítségét. A munka törvénykönyve 127. § alapján szülési szabadság illeti meg a várandós anyukát. Erre a 24 hétre ki folyósítja az összeget, az átlagkereset hány százaléka jár erre az időszakra? Mi a különbség a csed és a szülési szabadság között? Kifizető, illetve az összegszerűség tekintetében? A szülési szabadság címén kapott összeg összevonandó jövedelem? Erről a munkáltató adja az igazolást? Szülési szabadság idejére jár a cafeteria? A csed folyósításáról az OEP intézkedik, és adja ki az igazolást? Az OEP-től kell igényelni? Ez a 24 hét (szülési szabadság, csed) csak a nevükben tér el, és nem is kétféle ellátásról van szó, amely ugyanannyi időre jár? Köszönöm válaszát

Cikk

A szülési szabadságról szóló irányelv maradéktalan átültetésére szólította fel a héten az Európai Bizottság Budapestet. A testület szerint Magyarországon úgy vették át az irányelvet, hogy az a megengedettnél nagyobb teret nyit például a várandós nők hátrányára a nemek alapján történő eltérő bánásmód előtt.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Szeretném a segítségüket kérni, hogy szülési szabadság alatt a dolgozónak milyen cafeteria adható és használhatja-e a cégautót? Köszönöm válaszukat! Bartos János

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, adjon tanácsot a következő kérdésben: Édesanya veszélyeztetett terhes volt, így táppénzt kapott a szülés napjáig. Mivel nem volt meg a 365 nap biztosítása, így egyből gyesre vált jogosulttá. Ebben az esetben a Mt. 127. §-át figyelembe kell-e venni? Az anya jogosult-e szülési szabadságra vagy egyből fizetés nélküli szabadságra kerül és a gyest kell figyelembe venni? Amennyiben jogosult szülési szabadságra, akkor esetében mennyit és mikor kell kiadni? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: S.G.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft.-ben a tulajdonos hölgy pincérként dolgozott, majd gyermeket szült, és most már gyesen van. 03. 02-án a társasági szerződést módosították, és ügyvezető lett. Kérdésem a következő: mivel gyesen van, át kell jelentenem a 1041-en pincéről ügyvezetőre? Szeptemberre újra gyermeket vár. Szülési szabadság alatt maradhat ügyvezető 0 forint díjazással? Válaszát köszönöm. Üdvözlettel: Tislérné

Cikk

Egy dolgozónak 2016. március 8-án járt le a szülési szabadsága. 2016. március 9-étől közös megegyezéssel kilép a munkáltatótól. Olvasónk azt kérdezte, hogy a szülési szabadság utáni 6 havi szabadságra járó pénzt a munkáltatótól kell-e megkapnia, ha nem, akkor mi történik vele? Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.

Kérdés

Egy dolgozónak 2016. március 8-án járt le a szülési szabadsága. 2016. március 9-étől közös megegyzéssel kilép a munkáltatótól. A kérdés az, hogy a szülési szabadság utáni 6 havi szabadságra járó pénzt a munkáltatótól kell-e megkapnia, ha nem, akkor mi történik vele?

Cikk

Attól a naptól kezdve, amikor a kismama bejelenti a munkahelyén, hogy babát vár, a munkáltató számára is új időszámítás kezdődik. Fokozottan ügyelnie kell olyan alapvető szabályokra, hogy nem mondhat fel a munkavállalónak, szem előtt kell tartania az egészségi állapotát, éjszakai munkát és túlórát nem rendelhet el esetében, a fizetés nélküli szabadság megszűnését követően a gyermek három éves koráig ügyelnie kell a felmondási korlátozásra. Be kell-e jelentenie a munkavállalónak a várandósságát? Mi a leggyakoribb hiba, amit a kieső munkaerő pótlása során elkövetnek a munkáltatók?

Kérdés

Gyermekem 15 év külföldi munkavállalás után hazajön. Munkahelyén most fog felmondani (3 hónap a felmondási ideje). Itthon azonnal munka várja. Kérdés: a külföldi járulékfizetés nálunk beleszámít-e táppénz, esetleg szülési szabadság, gyes stb. 180, 360 napjába? Egyáltalán kaphat-e valamilyen ellátást? Meg lehet-e tenni, hogy már a felmondási idő 3 hónapja alatt bejelenti a cég itthon? Ez szerintem dupla járulékfizetés, de hátha nem bünteti a törvényünk? A tb egyáltalán tudja, hogy más országban is biztosított? Nincs bejelentve, hogy külföldön dolgozik, és nem EU-tagországról van szó. Köszönöm, hogy ezzel a problémával foglalkoznak, esetleg tanácsot adnak, hogyan lehet jól megoldani. Üdv.

Kérdés

A gyeden lévő munkavállaló visszajön dolgozni gyed mellett. Eddig 8 órás munkaviszonyban volt. Most 4 órában jönne vissza. Kérdésem: új munkaviszonyt kell létesíteni, vagy a meglévő munkaviszonyát kell 4 órásra módosítani? Ha módosítjuk a munkaviszonyát 4 órásra, hogyan történik a szülési szabadság alatti szabadságok kiadása, hiszen jelenleg 4 órás, a szabadsága pedig 8 órás munkaviszonyban keletkezett? Vagy ezt külön jogviszonyként kellene kezelni? Köszönettel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink