3186 találat a(z) számlázás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A gyermek alapítványi óvodába kezdett járni most szeptemberben, a szülő és az intézmény óvodai szolgáltatási szerződést kötöttek. Ebben feketén-fehéren le van írva, hogy „általános szolgáltatásért térítési díjat fizet” a szülő. Az óvodát működtető alapítványtól cafetéria-elszámoláshoz számlát kértek a szülők, amit az óvoda és az azt működtető alapítvány is visszautasított. Az első azért, mert részben önálló gazdálkodó. A második pedig azért, mert nincs gazdasági tevékenysége, nem is akar azt folytatni, és támogatásokból tartják fenn magukat, saját állításuk szerint. Ez a támogatás az, ami a szerződésben meg van határozva mint szolgáltatásért fizetendő térítési díj. Ez így helytálló? Támogatás lehet szerződésben rögzített kötelezően kiszabott összeg? Cél szerinti tevékenységre, alapító okiratban foglalt tevékenységre sem adnak számlát, mert szerintük az is gazdasági tevékenység számukra. A cég pedig az szja-törvényre hivatkozva csak óvodai ellátásról kiállított számlát fogad el. Kérdés: helyes-e az alapítvány álláspontja? Tényleg nem tudnak számlát kiállítani semmilyen jogcímen? Mi a megoldás ebben a szituációban, hogy az érintett fél se veszítse el az adómentes juttatást? Segítségét előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Az előlegszámlák kiállításával kapcsolatban kérnénk a segítségünket. Partnereink rendezvényszervezés esetén minden esetben előleget kérnek tőlünk, melyet a díjbekérő/előlegbekérő dokumentumra fizetünk meg a részükre, természetesen áfa levonása nélkül. A partnereink számtalan módon küldték már az előleg- és végszámlákat. Így látszik, hogy náluk sincs jól bevált gyakorlat. A kérdésünk az, hogy minden esetben kötelező-e az előlegszámla kiállítása? Ha a partnerek nem állítanak ki előlegszámlát, csupán a végszámlán jelzik, hogy pénzügyi teljesítést nem igényel (mínuszos előleg sor helyett), az így elfogadható, vagy küldjük vissza részükre a számlát? Egy-két esetben van hivatkozás a díjbekérőre, de ez sem mindig történik meg. Küldenének kérem jogszabály-hivatkozásokat is, hogy mely paragrafusok alapján történjen a számlázás? Akkor hogyan alakul a számlázás, ha mi egy díjbekérőre fizetünk, de a pénz utalása épp a rendezvény napján, vagy előtte egy nappal történik meg? Sztornózzuk a számlát, amelyre az előleget fizettük, és kérjünk normál számlát az adott rendezvény költségeire? Köszönöm előre is a válaszukat!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Havi áfabevalló adóalany megállapodhat-e a partnerével abban, hogy például hetente állít ki számlát? Így viszont előfordulhat – sőt biztosan előfordul –, hogy a számlában szerepel egy adott havi dátum és a következő havi teljesítésű dátum is. Jól van-e ez így? Vagy egy adott számlán mindenképpen a hó utolsó napja szerepelhet csak, vagyis úgy kell-e megállapodni, hogy ha egy elszámolt időszak kezdő és záró dátuma nem egy hónapra esik, akkor az elszámolási időszak utolsó napja nem más, mint az adott hónap utolsó napja? A számla “teljesítési dátuma“ rublikába mit kell beírni? Hisz az egyedi teljesítések a számlában külön-külön szerepelnek. Tulajdonképpen a felekre van bízva az, hogy az 58. § szerinti elszámolásban vagy gyűjtőszámlás szerinti elszámolásban állapodnak meg? Válaszát előre is köszönjük.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem könyvkereskedéssel foglalkozik, és apró játékokat – kicsi labda, mini kirakó, kulcstartó... – csomagolna gyermekkönyvekhez. Kérdésem: milyen áfakulccsal számlázza ki az értékesítést? Köszönöm válaszát! Üdvözlettel: B. Gabi

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem, hogy egyszerű számolással vezesse le, hogy a társasház hogyan számláz, ha magánszemély részére ad bérbe, és hogyan akkor, ha a bérlő egy kifizetőnek minősülő társaság (például kft.). Ha a ház állít ki számlát a magánszemély részére rezsivel növelt értéken, akkor a rezsivel növelt bérleti díj után fizeti meg a 15 százalék szja-t? A cég felé kiállított számlán feltüntetheti az szja-t? Ha nem, akkor hogy áll össze a bruttó számla és egy szja-val csökkentett kiegyenlítés? Ehhez kérek szépen egy kis magyarázatot, inkább számolással, mint törvénnyel alátámasztva, hogy mindenki megértse. Ha önkormányzat részére ad bérbe a társasház, akkor az adómentes bevételnek számít? Köszönettel: Zsóka

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban szeretnénk a segítségüket kérni. Magyar áfás, katás vállalkozót megbízott egy magyar kft., hogy Németországban végezze el egy ottani ingatlan villanyszerelési munkáit. A számlát a magyar kft.-nek kellene kiállítania? Sima áfás számlát kell kiállítani? Kell, hogy legyen uniós adószáma? Vagy kell a magyar cégnek német adószám, és akkor – mint unión belüli szolgáltatás – áfamentes? Köszönjük szépen a segítséget!

Kérdés

Van-e olyan megoldás, amellyel egy nyugdíjas, 50 százalékban kft.-tulajdonos ügyvezető a 7110 forintos járulékfizetést elkerülheti? Ha ugyanez a tulajdonos ügyvezető kiváltja az egyéni vállalkozást indít, és belép a katába, a 25000 forint megfizetésével elkerüli-e a fenti 7110 forintos járulékot? Kiszámlázhatja-e a saját kft.-jének a könyvelési szolgáltatását az egyéni vállalkozása keretében?

Cikk

Vállalkozásunk évi 6 ezer számlát bocsát ki, melyet ügyfeleinknek postázunk. Megspórolhatjuk-e a postaköltséget (gyakran előfordul, hogy nem is kapja meg a vevő a számlánkat) azzal, hogy e-mailben, esetleg távnyomtatással küldjük el ügyfeleinknek a bizonylatot? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! A következő témában kérem a tanácsukat: egy társaság az Áfa tv. 6/b. sz. mellékletében szereplő termékek forgalmazását végzi. Ezen termékek esetében a fordított adózás szabályait kell alkalmazni, ha a vevő áfaalany. Számítógépes programmal előállított számla kiállítása során a következő esetek fordulnak elő: 1. áfaalanynak áfásan lett számlázva a termék, 2. nem áfaaalanynak (jellemzően magánszemélynek) fordított áfásan lett kiszámlázva a termék, 3. fordított adózású számla esetében nem került feltüntetésre a vevő adószáma, 4. fordított adózású számla esetében nem került feltüntetésre a 6/b. sz. mellékletben szereplő termék VTSZ száma és a mennyisége (1765A-07 oldal kitöltéséhez szükséges). Kérdéseim: 1. Helyesen gondolom-e, hogy az 1-2 pontban felmerült esetben stornózni kell a számlát és a törvénynek megfelelően új számlát kell kiállítani (áfaalanynak nem áfásan, nem áfa alanynak áfásan)? 2. A 3-4 esetében elegendő-e egy utólagos nyilatkozat, melyen szerepel a számláról lemaradt adattartalom? 3. Új partner esetében kötelező nyilatkozatot kérni tőle az áfaalanyiságára vonatkozóan, vagy elég nyilatkozat nélkül az adószáma alapján azonosítani? Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel: Jakab Imre

Kérdés

A http://adozona.hu/kerdesek/2015_9_16_Epitmenyado_tovabbszamlazasa_jqi válaszhoz kiegészítésként azt kérdezném, hogy ez folyamatos teljesítésnek számít-e, és mi az elszámolási időszak utolsó napja (02.28 és 08.31 vagy 03.15 és 09.15 vagy 06.30 és 12.31), ha a bérbeadó előre kiszámlázza a bérbevevőnek? Ha ugyanis áfás, akkor nem mindegy.

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Cégünk vásárolt egy kéményt 2016. június 30-án, amelyet egy telefonszolgáltató bérelt. Az új ügyvezető a bérleti díjról nem tudott megegyezni a szolgáltatóval, de a területet továbbra is használta a cég. Úgy tűnik, hogy most sikerül megállapodni és szerződést kötni a két cégnek. Az lenne a kérdésem, hogy az elmúlt több, mint egy év elmaradt bérleti díját hogyan számlázzuk? Mivel nem volt szerződés a két cég között, így számlakiállítás sem történt. Segítségüket előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A magyar számviteli törvény szerint lehetséges-e a következőképpen eljárni: egy építéssel foglalkozó belföldi társaság az építkezést megkezdi 2017 májusában, a szerződés szerint 2018 májusában lesz az átadás, részteljesítés elfogadásáról a felek nem állapodtak meg. Az év végén a munkálatok költségeit befejezetlen termelésként mutatják ki, de a műszaki teljesítés felmérése alapján, a 2017-es évre eső szerződéses összeget a kivitelező kiszámlázza, amelyet a megrendelő elfogad? Megfelelő lehet-e ez az eljárás, vagy milyen feltételek mellett lehetne megfelelő? Megtisztelő válaszukat előre is köszönjük .

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Az alábbi kérdésem merült fel, melyre nem találok egyértelmű választ a jogalkotótól. A cégnek július hónapban lett számlázó programja, amit a NAV felé lejelentettünk. Viszont az ügyvezető időközben úgy döntött, hogy átveszi a számlázással kapcsolatos feladatokat, és inkább innentől kezdve ő számláz. Sajnos nem teljesíti a számlázó rendszer követelményeit, és nem képes elfogadni azokat, így úgy döntött, hogy a számlázó rendszert megelőző időszakot visszaállítja, és papír alapon számláz. Ez a cég alkatrészeket állít elő, és szállítólevél alapján viszi be a termékeket. Ezzel megegyező teljesítési idővel kellene a számlát kiállítani tudomásom szerint. A számla kelte ettől 15 napon belül mozoghat. Kérem válaszukat ezzel kapcsolatban, hogy mit tegyek jelen esetben a számlázással, illetve olyankor, ha van számlázó rendszer, kell-e jelentenem a kézzel írt számlákat a NAV-nak. Üdv.: Horváth-Krivanek Tímea

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Új ügyfelünk, egy belföldi kft. energiakereskedő, pontosabban szénnel kereskedik. Oroszországból viszik vasúton a szenet Lengyelországba. (Az eladó egy panamai, a vevő pedig egy lengyel adóalany.) A vonat közvetlenül Oroszországból megy Lengyelországba, Magyarországot nem érinti. A szállítást Oroszországból a lengyel határig a magyar kft. intézi, a lengyel határtól a szállítást és a vámot pedig a lengyel vevő rendezi már. A helyes számlázás érdekelne, illetve, hogy be kell-e jelentkeznie a magyar kft.-nek az eladó vagy a vevő országában?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adóelőleg és járulék utólagos levonása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

Kismama főállású átalányadózó egyéni vállalkozó táppénzen

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink