162 találat a(z) online cimkére

Cikk

Online, akár okostelefonról is igényelhetnek áruhitelt júniustól a vásárlók az Euronicsnél. Az áruházlánc szerint nőtt az áruhitelek átlagértéke, ez pedig azzal magyarázható, hogy tudatosabbak lettek a fogyasztók, hajlandóak több pénzt áldozni olyan műszaki termékekre, amelyek energiahatékonyabbak, azaz kevesebbet fogyasztanak, mint a sokszor olcsóbban elérhető társaik.

Cikk

Már több százszor igényeltek gyanútlan banki ügyfelek nevében személyi kölcsönt kiberbűnözők Magyarországon. A pénzintézetek a kísérletek egy részét időben észlelték, de száznál is több ügyfélnek nemcsak a számláját nullázták le a csalók, hanem még átlagosan 4 millió forintos adósságba is belevitték őket – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Cikk

A pénzforgalmi visszaélések értéke tavaly 23 milliárd forint volt, míg idén az év első negyedévében az online csalások összege elérte a 9 milliárd forintot – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Az augusztus elsején életbelépő új törvény hatékonyabb fellépést tesz lehetővé az online bűnözőkkel szemben – hangsúlyozta Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Cikk

Hétfő estig vélhetően minden ügyfél visszakapja azt az összeget, amelyet az Apple jogtalanul vont le bankkártyájáról a múlt héten. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint fontos hangsúlyozni, hogy kártyaadatok nem kerültek ki, azok biztonságosak, és bár az ilyen jellegű hibák ellen nem igazán lehet védekezni, de néhány intézkedéssel csökkenteni lehet a kellemetlen hatásokat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából.

Cikk

Miközben Magyarországon már minden 4. bankkártyával fizetett forintot online kereskedőnél fizetünk, aggodalomra ad okot, hogy az ázsiai globális piacterek, kiemelten a Temu előretörése miatt a hagyományos kereskedésekben gyorsabban nőtt a kártyás fizetések aránya, mint a hazai webshopokban – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta versenyfelügyeleti eljárását a hazai fogyasztók körében népszerű világítástechnikai webáruház, a lampak.hu üzemeltetőjével szemben. A csehországi vállalkozás megtévesztő árfeltüntetési gyakorlatával és a weboldalon megjelenő sürgető üzenetekkel tévesztette meg a fogyasztókat. A GVH Versenytanácsa tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt – hat hónapos részletfizetéssel – 126 millió forintos bírságot szabott ki a cégre – írja honlapján a GVH.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Kft.-vel szemben. A légitársaság valószínűsíthetően lényeges információkat hallgatott el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban, ezzel elkerülhető költségeket okozva az utasoknak – közölte a versenyhivatal.

Cikk

A beérkezett észrevételek értékelése után végleges a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A nemzeti versenyhatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében. A GVH – az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslattal összhangban – támogatja a szálláshelyfoglalási platformok szerződési feltételeinek szigorítását, megtiltaná a tisztességtelen, illetve az árversenyt akadályozó szerződéses gyakorlatokat, valamint átláthatóbbá tenné a szállásközvetítő platformokon a rangsorolás szempontjait.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink