116 találat a(z) nyugdíjszámítás cimkére

Kérdés

Tisztelt Széles Imre társadalombiztosítási szakértő! Az "Amikor a nyugdíj összege nagyobb, mint a kereseté" című cikkében leírja, hogy a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset meghatározása során az 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításáig elért, a kifizetés idején érvényes szabályok szerinti nyugdíjjárulék alapjául szolgáló keresetet kell figyelembe venni. Két bekezdéssel később viszont példának leírja, hogy a 2015. évben megállapított nyugdíjak esetében az 1970-ben szerzett jövedelemnek a 76,875-szeresét, az 1980-ban elért keresetnek a 41,292-szeresét kell beszámítani. A törvény szerint az 1988. január 1-jétől szerzett jövedelmeket kell beszámítani az átlagkereset számításánál, akkor az 1970-es és 1980-as évek jövedelmeit hogyan vehetjük mégis magas szorzókkal figyelembe?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném tudni, hogy, ha nyugdíjba vonulásom előtt 3 évvel felmondom a munkaviszonyomat, az hogyan érinti a nyugdíjam összegét, illetve milyen fizetési kötelezettségeim keletkeznek ez ügyben (3 évig nem szeretnék dolgozni, 2019-ben mehetek nyugdíjba.) Tisztelettel: Szabó Rácz Béla

Kérdés

Utóbbi időben áttekintettem az eBEV portálon a személyemre vonatkozó, 1996-2001. közötti folyószámla-kivonatokat. Ennek kapcsán megtaláltam a (magánszemélyként működve) mezőgazdasági exporttámogatásra 6 évre, évenként nyújtott 600 ezer forint bejegyzett összeget. Kérdésem az, hogy ez az összeg beszámít-e a nyugdíjalapba? Igaz, hogy már nyugdíjas vagyok, de az elszámolásban erről nem történt említés. A nyugdíjjal kapcsolatos adatok összegyűjtése a nyugdíjbiztosító feladata-e vagy az enyém? Mit kell tennem, hogy – 5 év múltával – ezen összegek figyelembevételével módosítsák a nyugdíjamat? Előre is köszönöm szíves segítségüket.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy gazdasági társaság személyesen közreműködő tagjaként fizeti a cég utánam a járulékokat a garantált bérminimum után. Párhuzamosan Németországban is alkalmazásban vagyok, munkaviszonyban. 2016 szeptemberében – öregségi korhatárt elérőként – nyugdíjra vagyok jogosult. Tényleg meg kell szüntetnem a munkaviszonyomat arra az egy napra Németországban, hogy a magyar nyugdíj kiszámítása és a nyugdíj folyósítása megkezdődhessen? A következő napon pedig újra német munkaszerződést köthetek? Furcsa egy szabály, ha így van. 2013 óta dolgozom párhuzamosan Németországban is. A magyar nyugdíj kiszámításakor el fogom veszíteni a német nyugdíjjogosultsági időmet, mert azt a magyar nyugdíjidőmbe fogják beleszámítani? És a német keresetem – ami után nyugdíjjárulékot vontak – is a magyar nyugdíjnál számít? A tényleges német nyugdíjidőm csak a magyar nyugdíj indulása után kezd el gyűlni? Nem látom át a helyzetet, kérem, ha összefoglalná az én esetemre vonatkozó szabályokat, ha lehetne a törvényi hivatkozások feltüntetésével. Talán másoknak is hasznos lenne az információ, hiszen egyre többen dolgozunk az EU-ban. Köszönettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megtudni, hogy, ha kértem már nyugdíj-beszámítási időre igazolást a nyugdíjfolyósítótól, és arra a kért határidőben válaszoltam, a nem egyező adatokat leigazoltam, és már elmúlt 90 nap a visszajelzésemtől, akkor hova forduljak, hogy mi van az igazolással? Személyesen kérhetek-e tájékoztatást vagy csak írásban? Már csak 2-3 hónapom van vissza, és a pontos dátumra lenne szükségem, hogy meddig kell dolgoznom. A munkáltatómmal is egyeztetni kell. És szeretném tudni, hogy ha a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjának megfelelek, akkor a munkáltatómtól jár-e felmentési idő, esetleg végkielégítés, nála már több mint 5 éve dolgozom.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A nők kedvezményes nyugdíja előtt álló magánszemélynek nincs munkaviszonya. A nyugdíjfolyósító által 2013. 09. 30-áig megküldött igazolás alapján 2016. február végéig kellene dolgoznia, hogy megigényelje a nyugdíjat. Munkanélküli járulék nem számít bele a szolgálati időbe, de egy vállalkozó alkalmazná heti 10 órában, azaz napi 2 órában takarítási munkára. Ez a heti 10 óra hogyan számít bele a biztosítási napjaiba? Heti hány óra foglalkozás jelent egy teljes napot a nyugdíjszámításnál?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az Adózóna nyugdíjszámítási kalkulátorával kiszámoltam, ha 2015. évben mennék nyugdíjba, mennyi lenne a nyugdíjam. Itt is köszönöm a lehetőséget. Tudom, mennyire összetett és bonyolult a számítás! Három év múlva lesz meg a 40 éves jogviszonyom, és a nők 40 éves jogviszonnyal való nyugdíjazási lehetőségét szeretném majd kihasználni. Azonban a keresetem a következő három évben körülbelül 50 százalékkal fog csökkenni. Kérdésem: ha lehet ilyen kalkulációt végezni, vagy elvi szinten megbecsülni, mennyivel csökkenne a nyugdíjam, ez a keresetcsökkenés milyen hatással lesz majd a nyugdíjamra? Köszönettel: km

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Mi alapján számítódik jelenleg a nyugdíj, milyen időszak jövedelme számít? Van-e jelentősége annak, ha az utolsó években magasabb jövedelemmel rendelkezünk? Javít-e ez a várható nyugdíj összegén? Köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Adószakértő! Egyszemélyes kft. tagja, a garantált bérminimum után fizeti a járulékokat (az emelt alapok szerint), bért nem vesz ki. Nyugdíjba szeretne menni pár év múlva, és emelni szeretné a nyugdíjjárulék-alapját (nyilván a többi járulék is nőni fog). Meg lehet-e tenni, hogy bérkifizetés nélkül nemcsak az "elvárt" járulékalapok után fizet, hanem egy magasabb összegű járulékalap után? Jól gondolom, hogy a nyugdíj számításánál a nyugdíjjárulék alapját veszik figyelembe, nem a bruttó/nettó bért? Válaszát köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Nyugdíjszakértő! Kettő kérdésem lenne: – 1995. évben a nyugdíjjárulék-alapot képező juttatásom 344 348 forint volt, ezután le is vonták, és megfizették a nyugdíjjárulékot. Kérdésem hogy a nyugdíjszámításba miért csak 225 000.forintot vettek figyelembe? A következő jogviszonyom: 04. 01-től főfoglalkozású egyéni vállalkozó voltam. Itt a minimálbér után fizettem járulékot. Éves szinten nem értem el a napi 2 500 forintos plafont, valamint a teljes bérem (ami után a teljes járulékot megfizettem), milyen alapon nem számít bele a nyugdíj alapjába? – A másik kérdésem: a nők 40 éves nyugdíjával kapcsolatban mindenhol teljes nyugdíjról beszélnek. Igazából a havi átlagkereset 80 százalékát állapítják meg a nyugdíj havi összegének. Hol van ez a jogszabályban leírva, és, ha betöltöttem a rám irányadó nyugdíjkorhatárt (65 év), akkor is csak a 80 százalék marad vagy az átlagkereset 100 százalékára emelkedik? Úgy tudom, a teljes nyugdíjhoz 40 év szolgálati idő kell. Válaszát előre is köszönöm szépen! Reményik Anikó

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban kérném a segítségét, hogy a 2015. évben kifizetett végkielégítést figyelembe veszik a nyugdíj számításánál? Köszönettel.

Kérdés

Kérdésem az lenne, hogy ha valaki a nők 40 éves szolgálati idejére tekintettel ment el nyugdíjba, akkor az öregségi korhatár elérésekor van-e valami teendő? Változhat a nyugdíj összege, vagy automatikusan átvált öregségi nyugdíjra ugyanazzal az összeggel?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja, fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink