5241 találat a(z) nav cimkére

Nem boldogul a NAV a pofátlan végkielégítésekkel: százezrek is visszajárhatnak Cikk

Nagyon sokan nem vállalták a kockázatot és a szakmai aggályok ellenére benyújtották a pofátlan végkielégítéseket terhelő különadó bevallásukat. Nem is sejtik, hogy ha 2010-ben még el tudtak helyezkedni vagy más jövedelmet tudtak szerezni, akkor akár 1 millió forint is visszajárhat a megfizetett különadóból. Ennek oka, hogy a NAV által rendszeresített kifizetői adatszolgáltatás nyomtatvány nem felelt meg a törvényi rendelkezéseknek. A NAV által beszedett összegből önellenőrzéssel több százezer forintot szerezhetünk vissza jogszerűen.

Nem adott nyugtát a jósnő a NAV-ellenőrnek Cikk

Többszázezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek - tudatta a NAV Észak-magyarországi regionális adó-főigazgatóságának médiareferense.

Vámot kell fizetni a neten rendelt termékek után is Cikk

Az utóbbi időben rendkívüli mértékben megnövekedett a postai forgalomban beérkezett áruk mennyisége. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága ebben az évben már több mint 12 ezer esetben végzett vám és/vagy adófizetéssel járó vámkezelést a postai forgalomban.

Egy nyomtatványon lehet támogatást és adó-visszatérítést igényelni Cikk

A gazdák 2013-tól ugyanazon az éves adóbevallási nyomtatványon igényelhetik majd a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatást és a gázolaj jövedékiadó-visszatérítést közvetlenül a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Így termelők egy nyomtatványon, egy időben, egy helyen jelezhetik a támogatás iránti igényüket.

Kovács Árpád a 2013-as adóbeszedésről: a hatékonyság javulásának határai vannak Cikk

Kérdéses, hogy négyszeresére növelhető-e az adóbeszedés hatékonysága, mint ahogy az szerepel a jövő évi büdzsé tervezetében - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Közölte, hogy a munkahelyvédelmi akciótervvel még hangsúlyosabb vált, hogy a kormány által előre jelzett pályán mozogjon a gazdaság, ellenkező esetben a költségvetésben további átrendezésekre lesz szükség.

Magyar Nemzet: növelné a kormány a NAV 2013-as bevételi terveit Cikk

A fiatalok és az idősebbek járulékkedvezményeinek fedezéséhez nélkülözhetetlen az IMF-megállapodás, de mindenképpen megsarcolják az MNB-t és az adóbehajtást is tovább erősítik - írja a napi.hu.

Hatályba lép a NAV-törvény módosítása Cikk

Szeptembertől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgájú - vagy a szakvizsga alól az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnökségének mentesítésével rendelkező - kormánytisztviselő kaphat a parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítás szerint.

Stróman-perekben bízik a NAV Cikk

Már ötven próbapert indított a NAV annak érdekében, hogy azoktól a cégvezetőktől is behajtsa az adótartozást, akik már megszüntették a vállalkozásukat.

Itt vannak a NAV üzemanyagárai szeptemberre Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Hivatalos Értesítő legutóbbi számában közzétette a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárakat.

NAV-ellenőrzés: a wellness szolgáltatók 40 százaléka nem adott számlák Cikk

Az adóhivatal által ellenőrzött gyógyászati és wellness-szolgáltatók 40 százaléka nem adott számlát Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, többen az alkalmazottakat sem jelentették be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.

Személyes megjelenésre idézés adóügyekben: ügyfél vagy tanú? Szakértői Kommentár

Adóügyekben szinte mindig sor kerül személyes megjelenésre idézésre. Kérdés, hogy az idézett személy helyett megjelenhet-e a képviselő? A kérdés megválaszolásához tudnunk kell, hogy az adózót saját ügyében ügyfélként, más ügyében nyilatkozat tételre, vagy más ügyében tanúként idézték-e. Az adóhatóság jogszabályi háttérként mindig az Art. 122. paragrafusára hivatkozik.

Perekre készül a NAV: magánvagyonukkal is felelhetnek a strómanok és az árnyékvezetők Cikk

Sem a strómanok, sem - a háttérben meghúzódó, a céget tényleges irányító - ún. árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást - tudatja közleményében a NAV.

A NAV közbeszerzésen keres kötelező biztosítót Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyílt közbeszerzésen keres biztosítót 1.455 darab gépjárműve kötelező felelősségbiztosítására (kgfb) - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Amikor a diákokat bírságolhatja az adóhivatal Cikk

Miután egy diák befejezi tanulmányait és nincs munkaviszonya, be kell jelentkeznie az adóhatóságnál és egészségügyi járulékot kell fizetnie. Ha elmulasztja, megbírságolhatja az adóhivatal.

Adóellenőrzés: 214 milliót talált egy széfben a NAV Cikk

Csaknem 140 millió forintnak megfelelő készpénzt foglalt le a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága a napokban egy tatabányai nyugdíjas széfjéből; azért figyeltek fel rá, mert az ellenőrzött időszakban 214 millió forintot költött el az életvitelszerű kiadásokon felül - közölte a szervezet igazgatási főreferense csütörtökön.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közalkalmazott

Lepsényi Mária

adószakértő

80 százalék költséghányad – ÖVTJ keveredés

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink