257 találat a(z) munkahely cimkére

Cikk

A munkavállalók majdnem fele (45%) úgy érzi, hogy az elmúlt évben jelentősen megnőtt a munkaterhelése, kétharmaduk (62%) pedig bizonytalannak érzi helyzetét a munkahelyi változások felgyorsulása miatt. Mindez a készségeik hosszú távú fejlesztésére ösztönzi őket, és 28 százalék akár váltana is munkahelyet egy éven belül – derül ki a PwC Global Workforce Hopes & Fears felméréséből.

Cikk

Idén már március hónapban elértük a 30 fokot, így alappal tehető fel, hogy a nyár is bőségesen fog hőhullámokkal szolgálni. Érdemes tehát áttekinteni, hogy a nagy melegben a munkáltatókat milyen kötelezettségek terhelik, a munkavállalókat pedig milyen jogok illetik meg.

Cikk

„Európában a közpénzek minden egyes centje a minőségi munkahelyek védelmére és létrehozására kell, hogy irányuljon” – hívta fel a figyelmet Esther Lynch, az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára (ESZSZ) a háromoldalú szociális csúcson Brüsszelben, ahol aggasztónak vélte, hogy a feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma Európában egy év alatt majdnem egy millió fővel csökkent, míg a minőségi munkaerőből az egész EU-ban hiány van.

Cikk

Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra, ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1-en szerdán.

Cikk

A dolgozó fiatalok fele, 51 százaléka érzi biztosnak a munkahelyét, mindössze 11 százalékuk mondta bizonytalannak az állását – állapította meg a K&H ifjúsági index felmérés a harmadik negyedévben. Az elmúlt fél évtized a dolgozó magyar fiatalok munkahelyeinek stabilitásában romlást hozott, miközben munkahelyi megbecsültségük nagyjából változatlan maradt, bár az idén hullámzó eredmények születtek.

Cikk

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 48 százaléka elégedetlen a fizetésével. 62 százalékuk érzékel idén romlást anyagi helyzetében, és 53 százaléknyian érzik úgy, hogy tavalyhoz képest beszűkültek a munkaerőpiaci lehetőségeik – derült ki a Trenkwalder szeptember végén lefolytatott munkaerőpiaci kutatásából.

Cikk

A növekedési adatok kedvezőtlen alakulása ellenére 2023 utolsó negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 19 százalékuk tervez. Átlag feletti mértékben várható munkaerő-felvétel az alapanyag- és feldolgozóiparban, a pénzügyi és ingatlanpiaci cégeknél, az energetika és közmű, valamint az IT szegmenesekben is – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

Cikk

Sok kismama vár a várandósság bejelentésétől a munkahelyén, mondván félnek a kirúgástól annak ellenére, hogy felmondási védelem illeti meg őket. Nehezen jutnak el a kötelező vizsgálatokra, szabadságokat használnak el, táppénzre mennek, túlóráznak helyette. Sokan folytatják a fizikailag is akár megterhelő munkát, mert táppénzre nem akarnak menni, kell a havi bér, a munkáltató azonban nem veszi figyelembe a kötelezettségeit. A várandós kismama védelmére több olyan jogszabály vonatkozik, amit munkáltatóként be kell tartani. Cikkünkben ezeket az előírásokat mutatjuk be.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR és termékdíjkötelezettség

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Gyed melletti munkavállalás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink