235 találat a(z) munkahely cimkére

Ezért drága a munkahelyi ingyen kávé Cikk

Adóköteles-e a munkahelyen kihelyezett bérelt kávégép? Olvasónk kérdésére Surányi Imréné okleveles közgazda válaszolt.

Több baleset volt a munkahelyeken Cikk

A munkabalesetek száma 7,3 százalékkal nőtt tavaly – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében, amelyet a tárca honlapján tettek közzé.

Zöld utat kapott az Audi támogatása, új munkahelyek lehetnek Győrben Cikk

Az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal összhangban áll a Magyarország által az Audi Hungaria Motor Zrt.-nek egy győri beruházási projekthez nyújtott 133 millió eurós állami támogatás – állapította meg mélyreható vizsgálata végén az Európai Bizottság.

Fuvarozók, figyelem! Minden egy helyen a munka- és pihenőidőről Cikk

Kiterjedt hazai, illetve európai uniós normarendszer szabályozza a közlekedésben, ezen belül a közúti közlekedésben dolgozók munka- és pihenőidejét. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a fuvarozásban tevékenykedőkre vonatkozó előírásokat.

Így bújnak ki az adó- és járulékfizetés alól Cikk

Minden évben több mint 500 ezer munkahely megszűnését és közel 13 ezer-milliárd forintnyi kárt okoz a hamisított divatcikkek forgalmazása az EU területén. Az uniós országok közül leginkább a fejlett divatiparral rendelkező Olaszország gazdaságát sújtja a nemzetközi bűnbandák által irányított divattermékek hamisítása.

Mostoha körülmények a munkahelyeken Cikk

A munkahelyeken kevés a hatósági munkavédelmi ellenőrzés, sok a szabálysértés – derül ki szerzőnk munkavédelmi jogi változásokról és gyakorlatról írott cikkéből.

Negatív érzelmek a munkahelyen. Következmények és kezelésük Cikk

A munkahelyi stressz gyakori jelenség napjainkban, és az is bizonyított, hogy a tartós stressz számos betegség okozója. A munkahelyi káros stressz elleni fellépés azonban mégsem kézenfekvő sem a munkáltató, sem a munkavállaló részére, ezért is fontos kiemelten kezelni ezt a kérdést – figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Munkaszerződés-módosítással kapcsolatos kérdések Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakra szeretnék szakértői véleményt kérni: Cégünknél munkaszerződés-módosításokkal kapcsolatban felmerült egy kérdés, ez pedig a munkavégzés helyszíne. Az új Mt. szerint nem kötelező feltüntetni a munkaszerződésben a munkavégzés helyét, és megszűnt a változó munkahely fogalma is. Vannak olyan munkatársak, akik a munkaidejük kb. 80 százalékát a székhelyen töltik, 20 százalékban pedig budapesti helyszíneken vagy vidéken dolgoznak. Van, aki kifejezetten külső helyszínen való szerviztevékenységet lát el, nagyjából 70 százalékában a munkaidejének. Eddig minden munkaszerződésben ez szerepel: a munkáltató székhelye, illetve igény szerint további telephelyei. Véleménye szerint módosítsunk-e ezen? Számomra eléggé zavaros a rendelkezés, mivel ugyan a változó munkahely megnevezés helyett fel lehet tüntetni pl. megye szinten a mv. helyét. A munkavégzés helyszínének kérdése a munkáltatói felelősségbiztosítás kapcsán nagyon fontos, szeretnénk körültekintőek lenni. Köszönettel várjuk tanácsait.

Munkahelyi stressz súlyos következményekkel Cikk

A munkabalesetek száma az elmúlt három évtizedben ugyan negyedére csökkent, 2014-ben azonban 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ebben az évben 19 661 munkahelyi baleset volt Magyarországon, közülük 78 halálos - mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti Főosztályának vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyet az április 28-ai munkavédelmi világnap alkalmából rendeztek.

Ezrek munkahelye szűnik meg Cikk

Kinyiffantja komáromi gyárát a Nokia, a termelést Ázsiába viszik. A tulajdonos Microsoft nemrég bejelentett nagy leépítés-sorozatába a Népszabadság szerint a komáromi gyár is beleesett, s több mint 2000 munkahely szűnik meg – írja a hvg.hu.

Munkahelyi sérülések, betegségek – keresik a megoldást Cikk

Egészségvédelmi és munkahely-biztonsági stratégiai keretprogramot fogadott el pénteken az Európai Bizottság. A brüsszeli testület nem közvetlenül készül a tagállami állapotokba beavatkozni, hanem a nemzeti rendszerek erősítésén át próbál hatással lenni a folyamatokra.

Ötvenezer cseh munkahelyet veszélyeztetnek az oroszellenes szankciók Cikk

Józanságra szólította fel a cseh politikusokat a cseh kereskedelmi kamara az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedésekről folytatott uniós brüsszeli tárgyalások során, mert a szankciók akár 50 ezer munkahelyet is veszélyeztethetnek a Cseh Köztársaságban.

Így lehet 1 millió új munkahely? Cikk

Új foglalkoztatási mutatószámot kreál a kormány - derül ki a parlament elé benyújtott, az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatból. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert jelenleg különböző forrásból, többféle statisztikai adat létezik, amelyek esetenként meglehetősen eltérő képet mutatnak a foglalkoztatottságról.

Nőtt a munkahelyi stressz Cikk

A romániai alkalmazottak közel 90 százaléka „munkahelyi erőszak” áldozatának érzi magát. Az erőszakkal a beosztottak rendszerint a főnöküket vádolták meg. Mindez demoralizáló hatáshoz vezet, és nem csupán a munkahelyi erőszak áldozatává vált alkalmazott, hanem a teljes csapat teljesítőképességének visszaesésével jár - írja a kitekintő.hu.

Ezért hibás a főnök Cikk

Mennyire elkötelezettek a munkavállalók munkaadójuknak, mi a bajuk főnökükkel? A Kelly Global Workforce Index (KGWI) felmérésének tanulságai.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink