357 találat a(z) lakás cimkére

Átlépte a 1,5 millió forintot a fővárosi újépítésű lakások átlagos négyzetméterára Cikk

Elérte az 1 millió 554 ezer forintot a tavalyi negyedik negyedévben Budapesten az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára, a növekedés üteme ugyanakkor lassult – közölte az Otthon Centrum.

Lakásértékesítés áfája Kérdés

Lakásbérbeadás házastársak által – számviteli bizonylat kiállítása Kérdés

A családok négyötöde próbál takarékosan bánni az energiával Cikk

A magyar családok 60 százalékának nőttek a lakásfenntartási költségei a rezsicsökkentés szabályainak módosítása óta. Egy átlagos háztartásnak 12 ezer forinttal kell többet fizetnie az energiáért, az áremelésben érintettek havi 22 ezer forintos többletkiadásról számoltak be. A megkérdezett családok csaknem négyötöde próbál takarékoskodni a rezsin – derül ki GKI és a Masterplast közös, decemberi kutatásának eredményeiből.

SZÉP-kártya, 30 év alatti anyák kedvezménye, csok – 30 új kormányrendeletet és további jogszabályokat hirdettek ki Cikk

A Magyar Közlöny 218. számában harminc új kormányrendelet, egy belügyminiszteri rendelet, továbbá kilenc kormányhatározat jelent meg.

Már októberben földbe állt a lakossági hitelezés Cikk

Közel a felére esett vissza a lakáshiteleknél az új szerződések összege az előző évihez képest, és már a személyi kölcsönök iránt is csökkent a kereslet. A babaváró hitel pedig még soha nem teljesített ilyen rosszul. Az átlagos hitelköltség mutató közben októberben már a 10 százalékot is meghaladta a lakáscélú kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából, írja a hvg.hu.

Fordulat a lakáspiacon Cikk

A hazai lakáspiacot összességében a keresleti és kínálati oldal szűkülése jellemzi. 2022 szeptemberében már jelentősen, 34 százalékkal csökkent éves összevetésben a lakáspiaci tranzakciók száma, és a kibocsátott lakáshitelek volumene is több mint harmadával mérséklődött, olvasható az MNB honlapján. A lakásárak éves emelkedése a második negyedéves rendkívüli, 24,8 százalékos dinamika után a harmadik negyedévben már jelentősen lassulhatott. Az átadott új lakások száma idén átmenetileg emelkedhet, előretekintve ugyanakkor a kereslet csökkenése miatt az újlakáskínálat mérséklődésére lehet számítani. A budapesti újlakás piacon a még szabad kínálat és az induló projektek lakásszáma is alacsony szinten alakul.

Adófizetés Kérdés

KSH: fokozódó lakásépítési kedv a fővárosban Cikk

2022 első három negyedévében 13 617 új lakás épült, 7,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 25 984 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Többletkockázat a lakóingatlanok iparűzési adójában Cikk

A nagyobb volumenű lakóingatlan beruházások jellemzője, hogy – jelentős részben a banki finanszírozási elvárásoknak megfelelően – a beruházók projektcégekben fejlesztik az eladásra kínált ingatlanokat. Ennek folyományaként egy projekttársaság jellemzően egy beruházást hajt végre, melynek során a ráfordításai, köztük a lakásépítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítések értéke, jellemzően a beruházás kezdeti éveiben, míg a bevételei jellemzően a beruházás befejezésének évében keletkeznek.

NAV, telephely – bérbeadott ingatlan Kérdés

Átlagosan legalább 30 millió forint szükséges egy ingatlan megvásárlásához Cikk

Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.

Csok: az alapkamat ötszöröse helyett 5 százalék a késedelmi kamat maximuma Cikk

Az alapkamat folyamatos emelkedése miatt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egyre ijesztőbbé vált. Bizonyos feltételek megszegése esetén ugyanis a támogatást késedelmi kamattal növelten kell visszafizetni, ami a jegybanki alapkamathoz volt kötve, melynek mértéke jelenleg 13 százalék. Ráadásul egyes családok az alapkamat ötszörösének megfelelő késedelmi kamattal is szembesülhetnek, ami jelenleg évi 65 százalék. A kormány legújabb döntése segítséget jelenthet az érintetteknek, ugyanis a büntetés mértékét 5 százalékban maximalizálják – írja a Bankmonitor.

8 rendelet és 8 határozat jelent meg az éjjel Cikk

Szeptember 29-én, a 2022. évi 158. számú Magyar Közlönyben 8 rendeletet és 8 határozatot hirdettek ki.

Gázrezsi: hogyan csökkenhető a többgenerációs családi házak gázszolgáltatási díja? Cikk

Az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló kormányrendelet 2022. szeptember 10-étől tartalmazza a családi fogyasztói közösségekre vonatkozó kedvezményt. Hallomásból értesülve, sokan remélik, hogy ezzel elviselhetővé válik a rémisztően növekvő gázdíj, ám tanácstalanok hogyan érvényesíthetik a kedvezményt. Mit kell tudni erről?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Napelem-telepítés horvátországi magánszemélynek

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan áfa – fordított adózás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Alapítvány ingatlanértékesítés, áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink