167 találat a(z) korrupció cimkére

Cikk

A gazdasági bűnözés továbbra is komoly kihívást jelent a vállalatok számára világszerte – derül ki a PwC kétévente végzett globális és magyar gazdasági bűnözést feltérképező kutatásából. A felmérés szerint Magyarországon a gazdasági bűncselekmények előfordulása kis mértékben, 1 százalékkal csökkent a legutóbbi eredményekhez képest, míg az elmúlt hét évet nézve a visszaélések előfordulása 5 százalékos csökkenést mutat.

Cikk

Benyújtotta lemondását csütörtökön Japán korrupciós botrányba keveredett gazdasági minisztere, miután egy lap azt írta róla, hogy szó szerint zsebre tette azokat az összegeket, amelyeket egy építési vállalat vezetőjétől kapott „politikai adományként” – olvasható a Napi.hu oldalán.

Cikk

Magyarország három hellyel hátrébb csúszott a világ legátfogóbb korrupciós ranglistáján, a Transparency International által készített Korrupció Érzékelési Indexen (Corruption Perceptions Index–CPI). A Magyarországot érintő adatokat a Transparency International magyarországi szervezete ma ismertette Budapesten.

Cikk

Elindította a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok korrupciós kockázatait és integritási kontrolljainak kiépítettségét feltérképező felmérését az Állami Számvevőszék – közölte a szervezet.

Cikk

Vádat emelt Victor Ponta román miniszterelnök ellen csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA), a politikust többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állítják bíróság elé.

Cikk

Őrizetbe vették kedden Romániában az adóhatóság (ANAF), illetve a szervezett bűnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) volt vezetőjét, akiket befolyással való üzérkedéssel és megvesztegetés elfogadásával gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA).

Cikk

Nem támogatja a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta román kormányfő elleni bűnvádi eljárás engedélyezését a képviselőház jogi bizottsága: az ajánlás jellegű határozatot hétfőn szavazattöbbséggel fogadta el a testület.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink