172 találat a(z) korrupció cimkére

Cikk

Megszökött a perét tárgyaló athéni bíróságról tegnap egy megvesztegetéssel és pénzmosással vádolt francia bankár, Jean-Claude Oswald – jelentette a helyi média, a görög igazságügyi minisztériumra hivatkozva. A rendőrség nagy erőkkel keresi a férfit, aki a bírósági tárgyalást követően eltávolította lábáról az elektronikus nyomkövető eszközt, és eltűnt.

Cikk

Elérheti a 273 millió dollárnak megfelelő összeget azoknak az ingóságoknak az értéke, amelyeket a malajziai rendőrség lefoglalt a Najib Razak volt kormányfőhöz kötődő lakásokban az ellene korrupció gyanújával folyó nyomozás során – jelentette be sajtóértekezleten szerdán a gazdasági rendőrség vezetője, kiemelve, hogy az ország történetében ez volt a legnagyobb értékű lefoglalás.

Cikk

Kihallgatott a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) 32 pénzügyőrt, aki a gyanú szerint 2017 októberétől rendszeresen – alkalmanként változó összegű – pénzt fogadott el a Magyarország területéről Röszkénél kilépő külföldi állampolgároktól – közölte a főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Magyarországon a válaszadók kétharmada szerint gyakori jelenség a korrupció a gazdasági szférában, miközben a régióban a megkérdezettek alig fele nyilatkozott hasonlóan. A menedzserek 46 százaléka úgy gondolja, hogy a munkatársaknak is felelőssége van a fedhetetlen céges kultúra kialakításában Magyarországon.

Cikk

Komoly bírálatokat fogalmazott meg a magyarországi korrupciós helyzet kapcsán az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottsága (CONT), amely nagy többséggel szavazta meg szerdán a témával kapcsolatos véleményét. A dokumentumot Deutsch Tamás fideszes képviselő „politikai pamfletnek” nevezte.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink