172 találat a(z) korrupció cimkére

Cikk

Az idei évben is folytatni kell az adóhivatalban foglalkoztatottak feddhetetlenségét érintő, a közélet tisztaságának megsértésére vonatkozó, korrupcióra utaló panaszok, közérdekű bejelentések tényszerű és objektív kivizsgálását, illetve a hivatalból tudomásra jutott szabálytalanságot, visszaélést tartalmazó adatok, információk ellenőrzését – szögezi le Baracsi Attila főosztályvezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017. évi integritási és korrupciós kockázatok kezelésére irányuló intézkedési tervében.

Cikk

Magyarország az 57. a Transparency International (TI) korrupció érzékelési indexe alapján összeállított világranglistán, a tavalyihoz viszonyítva hét helyet csúszott vissza – mondta Martin József Péter, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója a szervezet jelentését bemutatva szerdán Budapesten.

Cikk

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy budapesti férfit, aki ellen százmilliós pénzmosás miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya – közölték a rendőrség honlapján szombaton.

Cikk

Politikusok lefizetését ismerte be egy spanyol üzletember. Francisco Correa csütörtökön Spanyolország egyik legnagyobb és legszövevényesebb korrupciós botránya, az úgynevezett Gürtel-ügy madridi bírósági tárgyalásán elismerte, hogy közbeszerzési megbízásokért cserébe pénzt és nagy értékű ajándékokat adott a jelenleg kormányzó spanyol konzervatív Néppárt (PP) több politikusának.

Cikk

Az elmúlt évben keveset változott a magyarországi korrupció megítélése. Nőtt ugyan azon cégeknek az aránya, akik rendszeresesen felmérik a működésükből fakadó kockázatokat, de a korrupciós kockázatok és a cégen belüli visszaélések feltárására a cégek 60 százaléka továbbra sem fordít figyelmet – derül ki az EY és az MKIK GVI vállalati visszaéléseket elemző magyarországi kutatásából.

Cikk

Eddig tíz EP-képviselő csatlakozott az S&D frakció kezdeményezéséhez, ami felszólítaná az Európai Bizottságot, hogy a Csalás Elleni Hivatal közelmúltbeli jelentésének fényében járjon utána az uniós felzárkóztatási források felhasználását övező korrupció gyanújának Magyarországon.

Cikk

Világszerte tízből négy cégvezető elképzelhetőnek tartja, hogy etikátlan eszközökhöz folyamodjon cége pénzügyi terveinek teljesítése érdekében, Magyarországon pedig a válaszadók harmada elfogadhatónak tartja személyes ajándék vagy szolgáltatás, szívesség nyújtását egy-egy üzlet megszerzése vagy megtartása érdekében – derült ki az EY kétévente kiadott Globális Visszaélési Felméréséből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink