172 találat a(z) korrupció cimkére

Cikk

Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket minősített vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

Belgiumban vizsgálati fogságba helyezték Eva Kaili görög szocialista európai parlamenti képviselőt és további három gyanúsítottat, akiket a minap vettek őrizetbe a hatóságok egy Katarral kapcsolatos korrupciós ügyben folytatott nyomozás során – közölték vasárnap belga ügyészségi források.

Cikk

Autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalás, összeférhetetlenség, korrupció vagy más jogsértés kivizsgálása érdekében – döntött mai ülésén az Országgyűlés 150 igen szavazattal, 12 ellenvoks és 19 tartózkodás mellett.

Cikk

Vesztegetés, tőzsdei manipulációk és fegyverek illegális birtoklása miatt ítélték halálra Kínában az ország egykori állambiztonsági miniszter-helyettesét, de az ítéletet két évre felfüggesztették – jelentette pénteken a kínai állami média, közölte az MTI.

Cikk

Kenőpénz elfogadásának és bűnözők segítésének vádjával halálra ítélték a volt igazságügyi minisztert Kínában, de az ítéletet két évre felfüggesztették – jelentette csütörtökön a kínai állami televízió.

Cikk

Két évre visszamenőleg az INA horvát olajipari vállalat gázüzletére vonatkozó összes szerződés felülvizsgálatát kérte Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter, miután a hétvégén a gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt letartóztattak több embert Horvátországban, köztük az INA egyik igazgatóját is – jelentette a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink