172 találat a(z) korrupció cimkére

Cikk

Az Országgyűlés mai ülésén megkezdte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslat általános vitáját, a kormány szerint a hivatallal a demokratikus újjáépítés egyik legfontosabb, történelmi jelentőségű pillérét állítják fel, a Tisza vezérszónoka pedig azt mondta: erre szavaztak és ezt várják el tőlük a választók.

Cikk

Kormánypárti politikusokat érintő kórházi botrány robbant ki Lengyelországban, emiatt pénteken lemondott Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester két helyettese, Donald Tusk kormányfő pedig sajtóértekezletén további személyi következmények levonását helyezte kilátásba, ha elmaradna a felelősségvállalás – közölte az MTI.

Cikk

Két embert őrizetbe vettek szerdán az Orbán Viktor öccsét, Orbán Áront is érintő munkaerő-kölcsönzési ügyben, írja a Központi Nyomozó Főügyészség közleményére hivatkozva a portál. Hozzátéve: bár a közleményben nem szerepelnek nevek, de ki lehet következtetni, hogy kik a gyanúsítottak. Orbán Áron nincs közöttük, de egyik közvetlen társa és barátja igen.

Cikk

Házkutatást tartottak ma a francia elnöki hivatalban a párizsi rendőrség korrupcióellenes nyomozói, akik azt vizsgálják, hogy milyen körülmények és feltételek között nyerhette meg 22 éven át mindig ugyanaz a vállalat a Panthéonban rendezett megemlékezések szervezésére kiírt közbeszerzési pályázatokat – közölték igazságügyi források az AFP hírügynökséggel.

Cikk

Az Integritás Hatóság Korrupcióellenes Munkacsoportja elfogadta a minden szektort érintő, "Az oktatás és szemléletformálás szerepe a korrupciós kockázatok és cselekmények megelőzése terén" elnevezésű tematikus jelentést. A tematikus jelentés célja az oktatás és a szemléletformálás korrupciós kockázatok és cselekmények megelőzésben betöltött szerepének rendszerszintű áttekintése, valamint a jó nemzetközi gyakorlatok és a hazai tapasztalatok alapján a további fejlesztést támogató irányok azonosítása.

Cikk

A korrupciós ügyekkel foglalkozó francia országos pénzügyi ügyészség hét év börtönbüntetést kért csütörtökön Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökre a 2007-es elnökválasztási kampánya líbiai finanszírozásának gyanúja miatt indított perben, amit a volt államfő „gyalázatnak” minősített – közölte csütörtök késő este az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Korkedvezményes nyugdíj melletti munkavégzés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Közösségi beszerzés könyvelése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink