939 találat a(z) külföld-rss cimkére

Az olaszok nyolcvan százaléka érzi úgy, hogy az ország hanyatlik Cikk

Olaszország hanyatlóban van, súlyos demográfiai válsággal küzd, az olaszok többsége fél egy világháború kirobbanásától és a szegénységtől – olvasható a Censis társadalomkutató intézet éves felmérésében, amelynek adatait pénteken hoztak nyilvánosságra, közölte az MTI.

Oroszország volt Kína legnagyobb olajszállítója: közvetítőket vesznek igénybe a szankciók miatt Cikk

Októberben is Oroszország volt Kína legnagyobb olajszállítója a pekingi központi vámhivatal jelentése alapján annak ellenére is, hogy az orosz nyersolaj ára emelkedett, és felárat ért el a Brent jegyzéséhez képest a szaúdi kínálat csökkenésének köszönhetően.

Betiltotta a mesterséges hús gyártását és kereskedelmét az olasz parlament Cikk

Az Európai Unióban Olaszország az első, amely nemet mondott az úgynevezett tenyésztett hús és az abból származó készítmények gyártására és forgalmazására a római parlament alsóházában csütörtökön tartott szavazással.

Spanyolországban 2022. május óta a legalacsonyabbra mérséklődött az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított éves maginfláció Cikk

A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországban az előzetes becslésnek megfelelően szeptember után októberben is 3,5 százalék volt – derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística – INE) kedden közzétett végleges adataiból, közölte az MTI.

Menesztette belügyminiszterét a brit miniszterelnök Cikk

Menesztette hétfőn a belügyminiszteri tisztségből Suella Bravermant Rishi Sunak brit miniszterelnök.

Majdnem 140 millió dollárt adtak egy Picasso festményért Cikk

Csaknem 140 millió dollárért (50 milliárd forintért) kelt el szerdán a Sotheby's New York-i árverésén Pablo Picasso Femme a la montre (Nő karórával) című festménye.

Az Európai Bizottság információt kér az Ali Expressztől Cikk

Az Európai Bizottság hétfőn információkérésre vonatkozó megkeresést küldött az Ali Express online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek, például hamisított gyógyszerek online terjesztésére – közölte a brüsszeli testület.

Közel hároméves mélyponton az euróövezet gazdasági teljesítménye Cikk

Októberben tovább csökkent, és közel három éve a legnagyobb mértékű teljesítményromlásra utaló szintre esett vissza az S&P Global gazdaságkutató intézet euróövezeti beszerzésimenedzser-indexe.

EUB-ítélet: a beteg jogosult arra, hogy díjmentesen megkapja egészségügyi dokumentációjának első másolatát Cikk

A személyes adatok védelme: a beteg jogosult arra, hogy díjmentesen megkapja egészségügyi dokumentációjának első másolatát, mondja ki az Európai Unió Bírósága a C-307/22. számú ügyben hozott ítéletében.

Tüntetések, gyújtogatások, üzembezárások Bangladesben a botrányos minimálbér miatt Cikk

Bangladesben több mint 300 ruhagyár volt kénytelen ideiglenesen bezárni a munkások minimálbér emelését követelő tiltakozóhulláma miatt – közölték csütörtökön a helyi hatóságok.

Tűzvédelmi gikszer: majdnem kétmillió autót hív vissza a Toyota Cikk

Több mint 1,8 millió autót hív vissza a Toyota, közölte szerdán a gyártó. A visszahívásban érintett modell a RAV4 2013 és 2018 között leszállított autói, írja a CNN Business-re hivatkozva a forbes.hu.

Sürgős minimálbér-emelés Romániában egyes ágazatokban Cikk

November 1-jétől emelkednek egyes ágazati minimálbérek Romániában a bukaresti kormány ma elfogadott sürgősségi rendelete szerint.

13. havi nyugdíj Szlovákiában: Fico 2024-re is ígéri, noha nincs rá pénz Cikk

A Fico-kormány hétfőn jelentette be, hogy jövőre az átlagnyugdíjnak megfelelő 13. nyugdíjat kap minden jogosult. A helyzet érdekessége, hogy a szlovák államkasszában jelenleg nincs meg az erre szükséges fedezet, az ország ráadásul a jelenlegi körülmények között valószínűleg hitelt sem kaphat – számol be a szlovák Paraméter magyar nyelvű szlovák lap a DenníkE értesülései alapján.

A bolgár elnök az alkotmánybírósághoz fordult az orosz gázszállítás tranzitdíjának emelése miatt Cikk

Az alkotmánybírósághoz fordult Rumen Radev bolgár elnök a Bulgária területén zajló orosz gázszállítások tranzitdíjának emelése miatt.

Európában tovább nőttek a beszedett jogdíjak Cikk

Összesen 12,1 milliárd euró jogdíjat szedett be tavaly 116 országban 255 közös jogkezelő. Ez az előző évihez képest sohasem látott mértékű, 26,7 százalékos növekedés, és a pandémia előtti utolsó év, 2019 főösszegéhez képest is 19,8 százalékos emelkedés – szerepel a jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC éves jelentésében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó, telephelykérdés

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyéni vállalkozó tárhely 2025

Szipszer Tamás

adószakértő

Utazásközvetítői jutalék áfa tartalma

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink