hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kína 500 millió dollárnyi segítséget nyújt a WHO-nak a következő öt évben

  • MTI

Kína további 500 millió dollárral támogatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) az elkövetkező öt évben – jelentette be kedden Liu Kuo-csung, a kommunista ország államtanácsának elnökhelyettese Genfben, a WHO által Genfben rendezett Világegészségügyi Konferencián (WHA78), amelyen Robert Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter viszont a szervezet elhagyására szólította fel videóüzenetben a tagállamokat – közölte az MTI.

Beszédében Liu úgy vélte, az unilateralizmus és „az erő politikája” súlyos kihívások elé állítja a globális egészségügyet, és hozzátette: a nehézségeket a többpólusú világrend segítségével lehet legyőzni.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a hétfőn kezdődött konferenciát megnyitó beszédében elmondta, a szervezet jelenleg 600 millió dolláros hiánnyal küzd az éves költségvetésében, a következő kétéves időszakban pedig 21 százalékos költségcsökkentéssel kell számolnia a pénzügyi nehézségek miatt, amelyeket elsősorban a mind ez idáig elsőszámú donorországnak számító Egyesült Államok részéről folyósított segélyek megcsappanása okoz.

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése után egy nappal jelentette be Washington kilépését a WHO-ból, kedden pedig Robert F. Kennedy Jr. a Fox News amerikai hírcsatorna által rögzített, a WHO keddi ülésén lejátszott videofelvételén felszólította az egészségügyi minisztereket, fontolják meg a csatlakozást a döntéshez.

Mint mondta, az Egyesült Államok már több, hasonló véleményen lévő országgal felvette a kapcsolatot, ösztönözve őket, hogy kövessék példáját, egyúttal azt vetette a WHO szemére, hogy politikai érdekeket, illetve a gyógyszergyártók céljait szolgálja és „megfullad a túlzott bürokrácia terhei alatt”.

"Az egész rendszert újra kell indítani (...) Hozzunk létre új intézményeket vagy vizsgájuk felül a már létezőket" – jelentette ki.

Szavait az ülésen jelen lévő diplomaták és miniszterek nem kommentálták.

Trump korábban azt vetette a WHO szemére, hogy rosszul kezeli a koronavírus-járványt és túl közeli kapcsolatokat ápol Kínával.

Kennedy Jr. videóüzenetét néhány órával azt követően tették közzé, hogy a szervezet tagállamai kedden – a pandémiákra történő hatékonyabb felkészülés jegyében – elfogadták a nemzetközi járványügyi megállapodást, amelyet a miniszter egyébként szintén bírált.

Az amerikai miniszter korábban azt hangoztatta, hogy a koronavírus a kínai Vuhan városában található, a kínai kormány által használt laboratóriumból szabadult ki 2019 decemberében és azzal vádolta a WHO-t, hogy szándékosan tartott vissza ezzel kapcsolatban információkat, Kínával közösen azon dolgozva, hogy elhitessék, a vírus denevérekről vagy tobzoskákról került át (emberekre).

Tedrosz a maga részéről többször leszögezte, „minden lehetőséget vizsgálnak”, azonban nem rendelkeznek semmire kellő bizonyítékkal, kedden pedig leszögezte: „a járványnak vége, ám továbbra sem tudjuk, hogy kezdődött”.

Az ülésen Liu leszögezte: Kína a kérdésben mindig is „együttműködő volt”, és minden, az ázsiai ország „besározására” irányuló kísérlet eredménytelen maradt – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

DRS-kötelezettség térítés nélküli átadásnál

Tüske Zsuzsanna Zsuzsanna

vámszakértő

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink