153 találat a(z) jutalom cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Olyan kérdéssel fordulok önhöz, hogy lehetséges-e egy már kifizetett jutalom utólagos visszavétele? Köszönöm válaszát: Révész-Dunszt Petra munkaügyi ügyintéző

Kérdés

Tisztelt Válaszadó! Sportegyesület az alapító okiratában meghatározott célokkal összefüggésben sporteseményeket szervez és más sportszervezetek által szervezett versenyeken vesz részt. Amikor a szóban forgó egyesület rendez akár hazai, akár nemzetközi versenyt, akkor az oda meghívott vendégeknek (polgármester, külföldi versenyző, író stb.), valamint a bíróknak, segítőknek biztosít pogácsát, szendvicset, frissítő italokat. Catering szolgáltatást rendel meg. A versenyeken nyertes indulók érmet, kupát, oklevelet kapnak. Hazai és nemzetközi versenyekre a versenyzők a versenykiírásban szereplő ruházatban kötelesek megjelenni. Ez általában az egyesület logójával ellátott ruházatot jelenti. A pólókat, nadrágot stb. az egyesület megvásárolja, majd nyomdai úton ellátja a logóval. Ezeket térítésmentesen átadja a versenyzőknek, mert ebben kötelező a megjelenés. Az egyesületi tagok éves és havi tagdíjat fizetnek. A sportegyesület csak és kizárólag a sporttevékenységgel kapcsolatos tevékenységet végez, egyéb, a sporthoz nem kapcsolódó tevékenysége nincs. Tagdíjakból,támogatásokból és pályázaton nyert pénzekből finanszírozza a terembérleteket, az edzőket és minden, fent felsorolt javakat. Kérdések: ezen rendezvények során a különböző szolgáltatások juttatások adózásával kapcsolatos. 1. a sporteseményen résztvevő egyesületi tagok szállás- és étkezési költsége (tagsági díjat fizetnek, versenyzők) – ezt a költséget az egyesület fizeti. Kérdés: adómentesen elszámolható ez a juttatás?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A segítségét szeretném kérni abban, hogy a törzsgárda címén kifizetett jutalmat (amit a lojalitásáért kap a dolgozó) az egyéb bérjellegű kifizetések között kell szerepeltetni vagy bérköltségként kell kezelni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A segítségét szeretném kérni abban, hogy cégünk költségcsökkentés, hatékonyságnövelés, minőségbeli javulás elérése érdekében fejlesztési javaslati rendszerben Erzsébet ajándék utalványt ad. Adható ez meghatározott juttatásként?

Cikk

Bruttó 285 800 forint volt tavaly novemberben a bruttó átlagkereset, ami 8,2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A nettó átlagkereset – a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt – 9,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy cég pályázatot hirdet széles körben, melyben tervmintákat vár a pályázóktól. A kisorsolt nyertes tervét legyártják, illetve 10 ezer forintos jutalomban is részesül. (A többiek tervét nem használják fel, jutalmat, részvételi díjat nem kapnak.) Ebben az esetben a jutalom utáni adókötelezettséget milyen formában kell bevallani, az adófizetési kötelezettség kit terhel? Köszönöm szépen a segítséget előre is!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Köztestület anyagilag támogat nemzetközi szakmai versenyen induló magánszemélyeket, illetve a díjazottakat pénzjutalomban részesíti. Bérköltségként vagy személyi jellegű juttatásként kell könyvelni ezeket a kifizetéseket? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Vállalkozásunk egyes, például nyugdíj előtt álló alkalmazottainak a nyugdíjba vonulást megelőző években eseti jutalmakat ad. A bevallásban feltüntetésre kerülnek, adó és járulék befizetésre kerül. Kérdésünk, hogy kell-e külön dokumentálni, illetve indokolni, hogy kinek, miért és mennyi jutalom kerül kifizetésre, dönthet-e egy személyben az ügyvezető a jutalmazás kérdéséről? Köszönettel.

Kérdés

Egy vállalkozónak, azaz a megbízónak évek óta könyvelő vállalkozás, vagyis a megbízott színvonalas munkájának és egyes esetekben nem jelentős, könyveléssel kapcsolatos pluszmunkáinak, például béremelésekre, jutalmazásokra vonatkozó javaslatok kidolgozásáért, munkajogi iratmintákért, szja-bevallások elkészítésének elismeréseként, kvázi jutalmat, egyszeri díjkiegészítést szeretne adni a megbízója. Milyen módon lehet ezt a legszabályszerűbben lebonyolítani, számlázni a megbízónak az áfatörvény ide vágó előírásai szerint? Kérem, hogy a válaszadásra kijelölt/felkért szakértő a válaszát/álláspontját támassza alá a hatályos jogszabályok idevágó részének jelzésével, leírásával is.

Cikk

A vasutasnapig legalább bruttó 35 ezer forint jutalom kifizetését kezdeményezte a VDSzSz Szolidaritás a 350 ezer forint alatti havi alapbérű vasutasok számára.

Kérdés

Egy közhasznú besorolású sportegyesület versenyt szervez, nem csak a tagjainak. A verseny első három helyezettjét pénzjutalommal díjazza. Első helyezett 100 000 forintot, második helyezett 70 000 forintot, a harmadik helyezett pedig 40 000 forintot fog kapni. Az egyesület a versenyzőkkel nem áll semmilyen jogviszonyban. Kifizetőként, milyen közterheket kell fizetnie az egyesületnek?

Cikk

Karácsony közeledtével a keményszívű munkáltatók is bőkezűbbek: jutalmazzák az éves teljesítményt, lojalitást. A jutalom fogalmát nem találjuk meg a munka törvénykönyve rendelkezései között – a jogszabály alapelvei és a bírói ítéletek segítenek eligazodni az útvesztőben.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Céges tankolókártya saját autóhoz

Nagy Norbert

adószakértő

Weboldal készítése

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink