287 találat a(z) járulékfizetési kötelezettség cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Amennyiben foglalkoztatási szövetkezet a tagi munkavégzési jogviszonyban lévő tagját munkaerő-kölcsönzés keretében kölcsönadja, a tag jövedelmére tekintettel milyen adó- és járulékfizetési kötelezettségek állnak fenn? Köszönettel.

Kérdés

Segítséget szeretnék kérni abban, hogy egy kft.-nek két tagja van, mindketten 1993 óta alkalmazotti jogviszonyban látják el az ügyvezetői tevékenységüket, és személyesen közreműködnek (tervezők). A kérdésem arra vonatkozna, hogy ha alkalmazottak, lehet-e kevesebb a munkaidejük, mint heti 36 óra? Ugyanis úgy tudjuk, hogy csak akkor tekinthetők főállású alkalmazottnak, ha a munkaidejük eléri a heti 36 órát. Egy előadáson (2014. januárban) azt mondta a tb-előadó, hogy nem fogják elfogadni főállásnak a heti 36 óránál kevesebb munkaidőt, és ebben az esetben meg kell fizetni a társas vállalkozás vezető tisztségviselőjeként a minimálbér utáni járulékokat is. Viszont egy másik előadáson azt mondták hogy aki 2012. előtt is már alkalmazott volt, annak nem változik semmi, tehát lehet akár 4 órában is alkalmazott, ha el tudja látni ebben az időben az ügyvezetést. Nem tudom melyik válasz az igaz, és hogy melyik jogszabályban van leírva, kinek, mit kell fizetni, és hány órát kell dolgoznia. Köszönöm előre is a segítségüket.

Kérdés

Nekem eddig nagyon sokat segítettek a szakértői válaszaikkal. Most az alábbiakban kérem a segítségüket: magyar társaságunkban egy osztrák társaság tulajdonos 50 százalékban. Az osztrák társaságban 100 százalékban tulajdonos magánszemély Magyarországon (is) szerzett jogot öregségi nyugdíjra 2013-ban, továbbá az öregségi nyugdíj mellett a magyar társaságunkban vezető tisztségviselő is, itt ügyvezető. Az ügyvezetést 3 fő másik ügyvezetővel közösen látja el. Idén 200 000 forint/hó, tavaly 300 000 forint/hó volt a bruttó javadalmazása. Kérdésem: vezető tisztségviselőnek minősül-e biztosítási szempontból ez a nyugdíjas tulajdonos ügyvezető? Milyen járulékfizetési kötelezettsége van idén, illetve volt tavaly? Válaszukat előre köszönöm.

Kérdés

Cégünk alkalmi munkavállalókat foglalkoztat kézi csomagoló munkakörben, körülbelül 10 főt, de lassan kihasználtuk a személyenkénti évi 90 napot, az éves keretet még nem, de nem szeretnénk más emberekkel dolgoztatni. Szeretnénk őket továbbfoglalkoztatni. Sajnos statisztikai állományi létszámot nem növelhetünk. Kérdésem az lenne, hogy szociális szövetkezet a tagjait kölcsönadhatja-e cégünknek? Amennyiben igen, akkor ezt csak foglalkoztatási szövetkezet teheti meg, vagy bármely szociális szövetkezet, amelynek a tevékenysége ezt engedi? A munkavállalók pénzbeli juttatást kapnának a munkavégzésért. Ilyen esetben is fennáll a kedvezőbb adó- és járulékfizetés (egészségügyi szolgáltatási járulék, 10 % nyugdíjjárulék, 16 % szja)? A minimálbérre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell-e? Mi lesz ezen járulékok és adók alapja? Az adómentesen adható étkezési utalványt (Erzsébet-utalvány) a szociális szövetkezet adhatja, vagy a kölcsönvevőnek is lehetősége van rá? Nagyon várom válaszát. Köszönettel: Ördögné

Kérdés

Ha van egy 4 órában foglalkoztatott részmunkaidős munkavállaló, aki egyéni vállalkozóként is dolgozik, akkor van-e járulékfizetési kedvezménye, vagy mindent meg kell utána a kft.-ben is fizetni?

Kérdés

Tisztelt Széles Imre! Köszönöm válaszát. Egy kiegészítő kérdésem lenne. Munkaviszonyban lenne a masszőr tevékenység. Az ügyvezetést hogyan lehetne megoldani, hogy ne kelljen járulékot fizetni?

Kérdés

Tisztelt Adószakértők! A kérdésem az, hogy egyszemélyes kft. tulajdonosa több hónapra külföldre megy munkavállalás céljából. (Nem Eu-országba.) Ezen időszak alatt milyen járulékfizetési kötelezettség marad és kell-e bejelenteni valahova a távollétet? A tulajdonos heti 36 órás magyarországi munkahellyel nem rendelkezik.

Kérdés

Tisztelt cím! Ha egy vállalkozó alkalmanként szeretne munkát végeztetni olyan személlyel, akinek van heti 36 órás munkaviszonyból származó jövedelme, milyen járulékfizetési kötelezettsége van, ha megbízásos jogviszonyban foglalkoztatja, esetleg lehetséges-e alkalmi munkavállalással foglalkoztatni? Köszönettel: Valler Istvánné

Kérdés

Egyszemélyes kft. tagja nevelőszülői jogviszonyt létesített. Az egyesület munkaviszony-igazolást adott, hogy náluk nevelőszülői munkakörben dolgozik, személyi alapbére 30 450Ft/hó. Heti munkaidőnek 0 órát jelölt meg. A kérdésem, hogy a tagsága miatt a 101 500 forintos minimálbér utáni járulékot meg kell fizetni? Mi a teendő, mert nincs 40 órás munkaviszonya, nem fizetik meg máshol a minimálbér utáni járulékot, és dolgozni sem tud a saját vállalkozásában, mert a baba 5 hónapos?

Kérdés

Tisztelt Adózóna! Ha egy szakközépiskolai vagy szakmunkás tanulót szakmai gyakorlat címén együtműködési megállapodással foglalkoztatunk, és a jövedelme a minimálbért nem haladja meg, milyen bejelentési és fizetési kötelezettség terheli a céget? A szakmai gyakorlat címén történő foglalkoztatás idejére vonatkozólag van-e megkötés?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Heti 36 órát meghaladó munkaviszony mellett egyéni vállalkozó vagyok. Ezen kívül van egy családi bt.-nk, ahol kültag vagyok, személyes közreműködés nélkül. Milyen járulékfizetési kötelezettség terhelne, ha megbízási szerződéssel végeznék munkát ebben a bt.-ben?

Kérdés

Májusban nyilvántartásba vette a földhivatal a földműveseket. Mi a helyes megoldás adó- és járulékfizetés szempontjából, ha a földműves egyéni vállalkozó is és kft.-ben munkaviszonyban áll, illetve kft. tulajdonosként ügyvezető? Át kell-e jelentkezniük egyik jogviszonyból a másikba, vagy maradhat a járulékfizetési kötelezettség alkalmazotti jogviszonyban?

Cikk

Jár-e szabadság a hallgatói munkaszerződéssel foglalkoztatott munkavállalóknak, kell-e utánuk járulékokat, szochót fizetni, és hogyan csökkenthetik a foglalkoztatók a szakképzési hozzájárulás összegét? – kérdezte olvasónk. dr. Radics Zsuzsanna társadalombiztosítási szakértőnk válaszolt.

Kérdés

A következőkben szeretném a segítségüket kérni: egy két tagból álló kft. egyik tagja milyen keretek között vállalhat munkát, ha nem ügyvezető és felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója? Nem egész évben működne közre a társaságban, csak a nyári hónapokban (vendéglátás miatt). Jó-e a megbízási jogviszony, és ekkor csak az elért jövedelem után fizeti meg a járulékot (35 400 forint) után. Tagi jövedelem vagy munkaviszony? Milyen járulékokat kell fizetni? Válaszukat köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi adókedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tombola árusítása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Árfolyam devizaszámlák közötti könyvelés esetén

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink