81 találat a(z) hozam cimkére

Cikk

„2025. január 1-től szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetni a tartós befektetési számla hozama, vagyis a tartós befektetésből származó jövedelem után, ha a lekötési időszak nem éri el az öt évet” – olvasható az adóhatóság honlapján megjelent tájékoztató bevezető gondolataiban.

Cikk

Kivételes helyzetbe került a lakossági megtakarítási piac: mivel az inflációkövető állampapírok kamata a közeljövőben lecsökken, 2025 első hónapjaiban pedig sor kerül a korábbi magas hozamok kifizetésére, ennek eredményeként közel 20 százalékos pluszt könyvelhetnek el az érintettek – közölte a K&H Értékpapír, amely egyúttal ismertette, milyen lehetőségek vannak a megtakarítók előtt.

Cikk

A Revolut, a Wise és a Lightyear is kínál kamatokat a másba be nem fektetett, számlán lévő egyenleg után (részben devizaegyenleg után, tehát nem csak forintról van szó). Hogyan adózik a magánszemély az ilyen kamat/hozam után? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.

Cikk

2023-ban a nyugdíjpénztári szektor átlagos nettó hozamrátája az elmúlt húsz évet tekintve is kimagasló, 21 százalék fölött volt – állapítja meg Török László, az MNB vezető felügyelője. A megelőző évben, 2022-ben ezzel szemben mínusz 6,8 százalékos negatív hozamot láttunk, aminél jelentősebb befektetési veszteséget csak a 2008. évi pénzügyi válság idején tapasztalhattak a tagok.

Cikk

A norvég állami nyugdíjalap, a világ legnagyobb, 1600 milliárd dolláros szuverén pénzügyi alapja 1200 milliárd norvég korona (109 milliárd dollár) hozamot termelt befektetéseivel az idei első negyedévben – áll a vagyonkezelő, a Norges Bank Investment Management csütörtöki közleményében.

Cikk

Sokáig úgy tűnt, az állampapírok legyőzhetetlenekké váltak a kockázatmentes befektetések piacán, mert nincs, ami megelőzze őket. Ehhez képest a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat. A befektetők számára a már legyőzöttnek hitt bankbetétek újra alternatívává váltak – vélik a BiztosDöntés.hu szakértői.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Pmt. – egyesület, alapítvány besorolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Pmt. – vagyonkezelő besorolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink