hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Babakötvény: kiderült, mennyi pénzt vettek fel átlagosan a babakötvényesek

  • adozona.hu

Tavaly több mint 2,7 ezer fiatal vehette fel a neki szánt megtakarítást. Az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot. A Kincstári Start-értékpapírszámlák száma idén már átlépte a 400 ezret, a Babakötvény állománya pedig meghaladja a 400 milliárd forintot – közölte a Magyar Államkincstár a Grantis megkeresésére.

A szakértők hozzátették, hogy tavaly nyár óta, amikor még 360 ezer számla volt, több mint 10 százalékos emelkedés történt a számlák számában. Az egy főre jutó számlaérték pedig jelenleg 1 millió forint körül alakul.

A tavalyi év folyamán összességében 119 milliárd forinttal növekedett a gyermekek Start-számláin tartott megtakarítások állománya.

A 2024-es évben 2779 fiatal vette fel a Start-számlán, Babakötvényben tartott megtakarítását. 2021-ig visszamenőleg pedig összesen 5364 számlát szüntettek meg. Az államkincstár tájékoztatása szerint az átlagos kifizetések mértéke meghaladja az 1,5 millió forintot.

Tavaly óta évi 1,2 millió forintban maximalizálták a Start-számlára való befizetés mértékét. A kincstár adatai alapján tavaly 4766 gyermek esetében élt a család a maximális befizetés lehetőségével. Bár az összeg nagyságára való tekintettel ez is szép szám, a számláknak ugyanakkor csak az 1,2 százalékát érintették az ilyen magas befizetések.

A tavalyi rekordmagas, 20,6 százalékos kamat után idén februártól a legtöbb Babakötvény-sorozat már csak 6,7 százalékon kamatozik.

Mivel a Babakötvény inflációkövető állampapír, amihez 3 százalékos kamatprémium is társul, ezért továbbra is az inflációt 3 százalékkal meghaladó mértékben fog kamatozni. A befizetések után pedig még évi, legfeljebb 12 ezer forintos állami támogatás is jár.

A Magyar Államkincstár ezek tükrében arra számít, hogy a számlanyitások üteme és a Start- értékpapírszámlán tartott megtakarítások növekedése a zuhanó kamatok ellenére sem torpan meg, hanem továbbra is népszerű választás marad. A Babakötvény még mindig az egyik legmagasabb kockázatmentes hozamot ígérő befektetési lehetőség a gyermeket nevelő családok számára – jelezték.

A Grantis szakértői megjegyzik: infláció feletti hozamokat más gyermek megtakarítási lehetőségekkel is el lehet érni adómentesen, mint például a biztosítói gyermek megtakarítási programokkal, amelyeknél még a nagykorúságot sem kell megvárni a pénz felvételéhez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkáltatói felmondás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink