44 találat a(z) hitelintézet cimkére

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 21-én publikált határozatában négymillió forintra bírságolta a Sopron Bank Burgenland Zrt.-t, olvasható az MNB honlapján közzé tett tájékoztatóban.

Cikk

Megjelent a hitelintézeteknek szóló új zöld MNB ajánlás. Az ajánlás célja a hazai bankszektor tudatosságának és felkészültségének javítása az éghajlatváltozással kapcsolatos és a környezeti kockázatok, továbbá az új szabályozási feladatok kapcsán. A dokumentum első lépésben egy önértékelési felmérés, valamint egy akcióterv kidolgozását, továbbá annak a jegybank részére való megküldését várja el a hitelintézetektől 2021. szeptember 30-áig, olvasható a Magyar Nemzeti Bank oldalán.

Cikk

Összességében legfeljebb 150 milliárd forint értékű kötvényt bocsáthatnak ki a pénzintézetek „A koronavírus világjárvány gazdasági hatásainak mérséklése, valamint a pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítése érdekében hozott szükséges intézkedésekről” címet viselő ma megjelent, holnap hatályba lépő kormányrendelet értelmében .

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy hitelintézet, amellyel pénzügyi lízingszerződést kötöttünk évekkel korábban. A szerződés lezárásra került, a lízingszerződéshez kapcsolódó ingatlan is értékesítésre került még 2019-ben. A két szerződés összegét maradéktalanul kiegyenlítettük még a szerződéskötések napján, 2019-ben jóváírásra került a hitelintézet számláján. Helyesen jár-e el a hitelintézet, ha az ehhez a szerződéshez kapcsolódó veszteség leírását ugyan 2019-ben kezdeményezte, de azt csak 2020-ban végezték el? Ha a könyvelés csak 2020-ban történt meg, a veszteség leírásának akkor is 2019-es dátummal kellett volna megtörténnie, nem? Hiszen a szerződést lezárták, kifizették, már aznap látható volt, hogy nem lesz további megtérülés. Vagy van speciális szabályozás esetükben, hogy a veszteség leírása később is megtörténhet? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink