Nem tartotta be az építésvezető a munkavédelmi szabályokat

  • adozona.hu

Egy vasúti átjáróban dolgozó két munkást sodort el egy vonat az építésvezető mulasztása miatt, írja honlapján Magyarország Ügyészsége.

A vádirat lényege szerint a férfi építésvezetőként dolgozott egy cégnél, ahol többek között a társasággal szerződött vállalkozókat kellett felügyelnie. A fővállalkozó 2021 februárjától egy Debrecen melletti útszakasz átépítésére kötött szerződést, a munkálatokat alvállalkozók bevonásával teljesítették. Az érintett szakaszon egy vasúti átjáró átépítését is el kellett végezni, ezért vágányzárat rendeltek el, és nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy tilos a három méteres elsodrási határon belül tartózkodni.

Az átépített vasúti átjáróhoz később további biztonsági elemeket kellett beépíteni, így az építésvezető vádlott a probléma gyors megoldására telefonon adott megbízást az egyik alvállalkozó társaságnak, majd annak vezetőjével bejárták a helyszínt. Közben a vádlott a vágányzár feloldása ellenére arról tájékoztatta a megbízott képviselőjét, hogy a pályaszakaszon nem kell vonat érkezésére számítani.

mulasztás, munkavédelem, halál, építésvezető, alvállalkozó, baleset-bűnügy-rss,
A kép illusztráció: az építésvezető megszegte az irányadó szabályokat azzal, hogy nem jelentette be a munkálatokat a vasúti társaságnál, a korláttelepítést végző munkavállalóknak nem kért belépési engedélyt a területre, továbbá nem igényelt szakfelügyeletet az elsodrási határon belül végzett munkálatokhoz
Forrás: Shutterstock

A vádlott felkérése alapján 2023. november 2-án reggel, a megbízott társaság három alkalmazottja megkezdte a munkát az érintett vasúti átjáróban, ahol egy vascső korlátot kellett leállítaniuk. Gödröt kezdtek ásni, és hogy jobban hozzáférjenek, a szalagkorlát vágány felőli oldalán is ásni kezdtek. Egyikük visszament a járműhöz egy csákányért, míg társai tovább ástak. Bár volt munkavédelmi ruhájuk, azt mindannyian az autóban hagyták, így sötét ruházatban dolgoztak, ami beolvadt a vasutat a közúttól elválasztó védőháló környezetébe. Miközben a korláton belül ástak, 76 km/órás sebességgel érkezett a vasúti átjáróhoz egy motorvonat, amely elsodorta, majd a szalagkorláthoz szorította a jóval az elsodrási határon belül tartózkodó sértetteket. A két munkás súlyosan megsérült, majd a balesettel összefüggésben, 2023 decemberében mindketten életüket vesztették.

A vádlott megszegte az irányadó szabályokat azzal, hogy nem jelentette be a munkálatokat a vasúti társaságnál, a korláttelepítést végző munkavállalóknak nem kért belépési engedélyt a területre, továbbá nem igényelt szakfelügyeletet az elsodrási határon belül végzett munkálatokhoz, ezáltal a vasútnál nem vezettek be sebességkorlátozást, és a mozdonyvezető sem tudott arról, hogy a munkavégzés miatt fokozott figyelemmel kell megközelíteni az átjárót.

A Debreceni Járási Ügyészség az építésvezetővel szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Debreceni Járásbíróságra, melyben felfüggesztett fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozás apport illetékkötelezettsége

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Adómentesség repire részletei

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink