Gyermek utáni kedvezmények: változások 2016-ban Cikk
Januártól több ponton is módosultak a családi kedvezmény szabályai. A NAV ismertette a változásokat.
Januártól több ponton is módosultak a családi kedvezmény szabályai. A NAV ismertette a változásokat.
Megszavazta a bank- és biztosítási adóról szóló törvényt a lengyel parlament alsóháza. A február elejétől hatályos adók a tervek szerint 1,04 milliárd eurónak megfelelő bevételt eredményeznek majd a lengyel költségvetésnek.
Aki hosszú távú gondoskodással szeretné megtoldani kiskorú gyermeke, unokája, hozzátartozója ünnepi ajándékait, szilveszterig maradt néhány napja, hogy még az idén úgynevezett Babakötvénybe fektesse a gyermeknek szánt összeget. A megtakarítást az állam is kipótolja.
Tízmillió forintos vissza nem térítendő támogatást ad az állam azoknak a pároknak a lakhatási kérdések rendezéséhez, akik tíz éven belül három gyermeket vállalnak – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai sajtótájékoztatóján.
Mitől függ a szabadságnapok száma, hány nap vihető át a következő évre? Összefoglaltuk, hogy a különböző életszituációkban meddig halasztható a szabadság.
Magyarországi kft.-ben a férj 60, a feleség pedig 40 százalékban tulajdonos, mindketten ügyvezetők is. Ausztriában a házaspár két gyermeke céget alapít 50-50 százalékos tulajdoni hányadban. Kapcsoltnak minősül-e a két vállalkozás, ha igen, milyen teendők vannak ezzel kapcsolatban? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné okleveles adószakértőnk válaszolt.
Néhány példán keresztül bemutatjuk az adóbevallás helyes kitöltését olyan (nem bejegyzett) élettársak esetében, akik a másik fél gyermeke után nem jogosultak családi kedvezményre, de az adóbevallásban megosztással érvényesíthetik azt.
Visszakapnak a megfizetett útdíjból a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak – írja elő a kormány tegnap megjelent rendelete.
Aki nem utólag szeretné megkapni 2015-ben a rendszeres jövedelmének adóját, járulékait csökkentő családi kedvezményt, még az első kifizetés számfejtését megelőzően nyilatkoznia kell arról, hogy a kifizető a járandóság adóelőlegének, járulékainak megállapításánál vegye figyelembe ezt a kedvezményt. Mire figyeljenek az érintettek?
Bár már beköszöntött a hagyományosan adócsomagot érlelő október, az idén nem csak a szőlőtermés katasztrofális, de a jövő évi adótermést is sűrű köd borítja. Csak a türelmetlen szüretelők szemezgetnek ijesztően savanyú megszorításokról felröppenő híreket, amelyeket a hivatalosság rendületlenül cáfol. Pedig lehetnek édes fürtök is: például már bejelentették a kétgyermekesek családi kedvezményének növelését, és ezzel együtt – az Alkotmánybíróság határozata nyomán – a féltestvéreket nevelő élettársi közösségek hátrányos megkülönböztetésének is meg kell szűnnie. Mire számíthatnak a sérelmezett családok?
A sajtóban hetek óta téma, hogy a jövőben a felnevelt gyermekek száma és azok iskolázottsága is befolyásolná a nyugdíj összegét. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ismertette a kormány álláspontját.
A Demokratikus Koalíció (DK) embertelennek és igazságtalannak tartja a Népesedési Kerekasztalnak a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát is figyelembe vevő nyugdíj-megállapítási javaslatát – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnökségi tagja.
A KDNP támogatja a Népesedési Kerekasztal által közzétett, a nyugdíjrendszer reformjára vonatkozó koncepcióját, amely figyelembe veszi a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát is - közölte a párt az MTI-vel.
Az MSZP népesedéspolitikai intézkedésnek álcázott tömeges nyugdíjcsökkentésnek tartja azt, hogy a gyermekek számához kötnék a nyugdíj mértékének megállapítását.
A döntés alapján 2015 januárjától a könyvek, a gyógyszerek és az újszülöttek táplálkozásához szükséges termékek áfája tíz százalékra csökken - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón. A kormány eredetileg a pelenkákat is ebbe az adósávba kívánta besorolni, de ez állítólag ellentétes az Európai Unió szabályzatával.
Juhász Tibor
okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől