280 találat a(z) gyermek cimkére

Cikk

A csok akár 25 millió forinttal is segítheti a gyermekvállaláshoz szükséges otthon kialakítását, ha azonban a program kezdetén vállalt gyermekek végül mégsem születnek meg, tetemes büntetéssel nézhet szembe a csok-ot felvevő házaspár. Az emelkedő kamatok ráadásul még növelhetik is a visszafizetendő összeget, a Bank360 elemzői azt számolták ki, mekkora teherrel néz szembe tíz év után egy gyermektelen pár, ha három gyereket vállaltak a támogatás és a kedvezményes hitel érdekében, de végül egy gyermekük sem született.

Cikk

A beteg gyermeküket tartósan otthon ápoló szülők rendszerint korlátozott mértékben tudnak keresőtevékenységet végezni, ezért esetükben a megállapítható nyugellátásuk mértéke is jóval alacsonyabb, mint azoké a szülőké, akik életpályájuk során folyamatosan keresőtevékenységet tudtak végezni. Ezen élethelyzet orvoslására nyújt lehetőséget a 2018. január 1-jétől hatályba lépett ellátás típus, mely alapján a gyermeküket tartósan ápoló személyek részére a nyugdíjba vonulásukat követően, a nyugellátásuk mellett egy időskori támogatást is meg lehet állapítani, így biztosítva az alacsony összegű nyugdíj kiegészítésével könnyebb megélhetést az érintett idős személyek részére.

Cikk

A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán, ahol arról is beszélt, szeptember végéig a jelenlegi formájában marad a hitelmoratórium, addig lehet gondolkodni a folytatáson.

Cikk

A gyermeket nevelő családok által igénybe vehető otthonfelújítási támogatásra jogosultak közel kétharmada biztosan vagy valószínűleg igénybe veszi majd a lehetőséget – derül ki az OTP Bank és a Groupama Biztosító megbízásából készült januári reprezentatív kutatásból, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink