11403 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Egy kft. számítógépeket, videokártyákat vásárolt kriptovaluta-bányászathoz. Úgy tudom, hogy ezen eszközök áfája nem vonható le, az általános költségek áfáját pedig arányosítani kell. Mi alapján kell kiszámolni az arányszámot? Egyelőre csak a bányászat folyik, beváltás még nem történt. Hogyan kell könyvelni a bányászott értéket? Hogyan kell könyvelni a beváltást? – kérdezte olvasónk. Pölöskei Pálné adószakértő és dr. Kelemen László adószakértő, jogász válaszolt.

Cikk

Pincészet borkóstolóhoz vásárol péksüteményt, sonkát, sajtot. Kiváltotta a hidegkonyhai engedélyt, és az a kérdése, hogy számlázhatja-e 5 százalékos áfával, helyben fogyasztásként az ételfogyasztást? Olvasónk kérdésére dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.

Cikk

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országok a fogyasztói árai éves szinten átlagosan 9,2 százalékkal emelkedtek áprilisban az egy hónappal korábbi 8,8 százalék után. Tavaly áprilisban 3,3 százalék volt az infláció – tette közzé az MTI.

Cikk

Május 18-án és 19-én ismét összehangoltan, közösen ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) EUTR hatósága és a Zala Megyei Kormányhivatal közlekedési hatósága a fatermékek közúti szállítását Zala megyében. Az ellenőrök ezúttal sokkal kevesebb jogsértést találtak, mint a korábbi években, sőt több esetben példás szállításokat láttak, közölte honlapján a Nébih.

Cikk

Jelenleg már egészen a Fülöp-szigetekig mennek a magyar munkaerő-kölcsönzők a potenciális munkavállalókért. „Az egyénileg beutazott munkavállaló számos olyan visszaélésnek van kitéve, amit a munkaerő-kölcsönzés szigorú jogi keretek közt zajló gyakorlata kizár” – vázolta fel a külföldi munkaerő toborzásával kapcsolatos nehézségeket Mihályi Magdolna a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.

Cikk

2022. márciusban a kivitel volumene 4,4%-kal kisebb, a behozatalé 2,2%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál – közölte a KSH. A passzívum 708 millió euró volt, az egyenleg 1,6 milliárd euróval romlott az egy évvel korábbihoz képest. Februárhoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 6,4, az importé 4,4%-kal csökkent.

Cikk

Online számlázót használ a vállalkozások többsége, és egyre fogékonyabbak az automatizmusokra is – ezt mutatja az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által készített reprezentatív felmérés, amely a hazai kis- és középvállalkozások, valamint egyéni vállalkozók számlázási szokásait és pénzügyi adminisztrációt segítő megoldások iránti igényét vizsgálta a Számlázz.hu megbízásából.

Cikk

Az Oroszországban kitermelt kőolajmennyiség negyede eltűnhet a világpiacról az Európai Unió által bevezetett importszankciók miatt, mivel a teljes orosz exportot nem lehet más piacokra átirányítani – áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott helyzetértékelésében. A nemzetközi hitelminősítő szerint a térségen belül a Mol-t érintheti a leginkább az uniós intézkedés, és a magyar cégnek beruházásokra lehet szüksége az átálláshoz.

Cikk

Az Európai Unió Tanácsa olyan irányelvet fogadott el, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy csökkentsék az áfa mértékét az olyan termékek és szolgáltatások esetében is, amelyek összhangban vannak az EU környezetvédelmi és egészségügyi politikájával. A jövőben így például a különböző gyógyszerészeti, egészségügyi termékek, könyvek, újságok, valamint digitális média mellett akár napelemek is részesülhetnek ebben a kedvezményben, azaz csökkentett áfakulccsal vagy akár áfamentesen értékesíthetők – írja sajtóközleményében a Deloitte.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alanyi adómentes EU-s magánszemély részére nyújtott szolgáltatás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink