65 találat a(z) feldolgozóipar cimkére

Cikk

2020 júliusában az ipari termelői árak összességében 3,4 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) továbbra is érezhető volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kiadott gyorstájékoztatóban.

Cikk

2020 II. negyedévében tovább csökkentek a nemzetgazdasági beruházások, a fejlesztések volumene 9,9 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. A csökkenés a legtöbb nemzetgazdasági ágban bekövetkezett. A költségvetési szervek beruházásai jobban mérséklődtek, mint a vállalkozások fejlesztései. Előbbi esetében leginkább az uniós projektek csökkenő teljesítményértéke, utóbbinál elsősorban a kedvezőtlenné váló gazdasági környezet okozta az alacsonyabb aktivitást, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

2020 júniusában az ipari termelői árak összességében 3,1 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) is érezhető volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Visszatért a növekedési pályára a kínai szolgáltatóipar májusban az új koronavírus-járvány miatt bevezetett gazdaságbénító intézkedések enyhítése nyomán – derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.

Cikk

2020 áprilisában az ipari termelői árak összességében 3,7 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszakit. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon (többek között a forint árfolyamváltozásában, illetve a nyers- és alapanyagok világpiaci árában) is érezhető volt, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentésében.

Cikk

2020 februárjában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munka- és szökőnaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 1,7 százalékkal emelkedett. A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban még nem jelentkezett, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorselemzésében.

Cikk

2019 decemberében az ipari termelés volumene 1,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 3,7 százalékkal visszaesett. 2019-ben a termelés volumene 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint 2018-ban, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal oldalán közzétett gyorstájékoztatóban.

Cikk

2019 novemberében az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 5,7 százalékkal emelkedett olvasható a Központi Statisztikai Hivatal gyorstájékoztatójában.

Cikk

2019 III. negyedévében folytatódott a nemzetgazdasági beruházások erőteljes bővülése, a tárgyidőszaki fejlesztések volumene 15 százalékkal haladta meg a 2018. azonos időszaki, magas bázist. A beruházások expanziója a – kiemelten a feldolgozóiparban tevékenykedő – vállalkozásoknak volt köszönhető, a többi gazdasági szereplő fejlesztései érdemben nem járultak hozzá a növekedéshez, közölte honlapján a KSH.

Cikk

Júniusban a minimálbér növekedése, az olajár-emelkedés és a forint gyengülése miatt tovább gyorsult az ipari termelői árak emelkedése. Az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva a termelői árak 7,5 százalékkal nőttek a májusi 5,3 százalék és az áprilisi 2,3 százalék után – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2018 februárjában az ipari termelés volumene 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. 2018 első két hónapjában a termelés 5,4 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában – közölte a KSH.

Cikk

Október 19-éig adhatnak be első körben pályázatot a Gyors növekedésű (gazella) vállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása című pályázatra a hazai cégek. Összesen 33,57 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást osztanak ki a nyertesek között. Jelenleg 458 olyan vállalkozás működik Magyarországon, melyek teljes mértékben megfelelnek a fenti kritériumoknak.

Cikk

Lassuló és a vártnál kisebb ütemben növekedett a kínai feldolgozóipar teljesítménye januárban: a termelés és a megrendelésállomány is gyengébb ütemben bővült, miközben csökkent a foglalkoztatottak száma, és erősek maradtak az inflációs nyomások – ez derült ki az ágazat teljesítményét tükröző beszerzésimenedzser-indexből, amelyeket pénteken hoztak nyilvánosságra.

Cikk

2016 novemberében az ipari termelés volumene 0,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. 2016 első tizenegy hónapjában az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal emelkedett – jelentette a KSH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kulturális szolgáltatás adómentes juttatás

Lucz Zoltánné

adószakértő

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink