45 találat a(z) fejlesztési adókedvezmény cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunk a közeljövőben tervez egy 400 000 000 Ft-os beruházást. Fejlesztési adókedvezményt szeretne igényelni ennek következtében. Középvállalkozásnak minősülő vállalkozás vagyunk, a beruházáshoz már megtörtént a telek vásárlása, viszont a 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet szerinti kötelezettségünknek: „az adópolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzétett elektronikus nyomtatványon bejelenti az adópolitikáért felelős miniszternek az 1. mellékletben meghatározott adatokat” nem tettünk még eleget. Ettől függetlenül a telek értéke beszámítható-e a projekt (hiszen az adásvételi szerződés korábbi lenne, mint a bejelentés) értékébe vagy csak a további költségek válhatnak ebbe bevonhatóvá? Mindazonáltal segítségüket kérnénk abban, hogy az 1. számú mellékletben szereplő adatokat hol tudjuk teljesíteni. Kell-e igazgatási szolgáltatási díjat (illetéket) fizetni a bejelentésért? Hogyan kell érteni a júniusban kiadott változást e tekintetben, mennyire számít az, hogy idén vagy jövőre kezdjük el megvalósítani a projektet? Várhatlóan a projekt megvalósulásának vége 2025. körül történne meg. Van-e bármilyen kizáró ok az adókedvezmény igénybevételéhez? Köszönettel

Cikk

2017. december 13-án kihirdették a fejlesztési adókedvezmény szabályait tartalmazó 165/2014. (VII. 17.) Kormányrendelet módosításait. 2018. január 1-jétől változnak a kedvezmény igénybevételének, a kérelem/bejelentés benyújtásának, a jelenérték kiszámításának szabályai, valamint módosulnak a beruházási korlátozások – írja az OrienTax.

Kérdés

Két magyarországi, de külföldi (EU-n belüli) anyavállalat tulajdonában lévő társaság fuzionál oly módon, hogy az egyik (gyártó cég – beolvadó) beolvad a másikba (logisztikai cég – átvevő). A gyártást továbbra is folytatják. Az átvevő cégnek van fejlesztési adókedvezménye, melyet a 165/2014. (VII.17.) kormányrendelet (eredetileg a 206/2006. (X. 16.) kormányrendelet) alapján 2020-ig vehet igénybe. (Az adókedvezmény 3 milliárdos beruházáshoz kapcsolódik.) Kérdés: a beolvadás után – melynek során az adókedvezményre jogosult átvevő cég változatlanul működik tovább, kiegészítve tevékenységi körét a gyártással – továbbra is igénybe veheti az adókedvezményt annak lejáratáig?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Társaságunknál a 2010. és 2011. években végrehajtott beruházások alapján jelenleg folyamatban van a taotörvény 22/B § (1) i) pontja szerinti fejlesztési adókedvezmény időszakunk (továbbiakban: FAK1) A FAK1 paraméterei: • futamideje: 2011. – 2020. • maximális támogatás tartalma: 454,8 mFt • mostanáig igénybe vett támogatástartalom: 65 mFt 2016-ban szeretnénk megkezdeni egy újabb beruházást (szintén a taotörvény 22/B § (1) i) pontja szerinti fejlesztési adókedvezményi lehetőséggel – ez lenne a FAK2) –, a beruházás várható üzembe helyezési ideje 2017. A taotörvény 22/B § (6) szerint „az adózó az adókedvezményt a beruházás üzembe helyezését követő adóévben – vagy döntése szerint a beruházás üzembe helyezésének adóévében – és az azt követő kilenc adóévben, legfeljebb a bejelentés, illetve a kérelem benyújtásának adóévét követő tizennegyedik adóévben veheti igénybe”. Az előzőek alapján a FAK2 2018-2027. évek között vehető igénybe; 2018-2020-ig még megvan a lehetőség az első beruházás alapján igénybe venni a teljes, 80 százalékos adókedvezményt. Kérdéseim: 1. A FAK2-t a beruházás üzembe helyezését követő adóévben (2018.) meg kell kezdeni? 2. Ha megkezdjük a FAK2-t, akkor lehet-e egy olyan megosztása a maximális, 80 százalékos adókedvezménynek, hogy 79 % a FAK1-ből és 1 % a FAK2-ből? Majd a FAK1 lejárata (2020.) után a teljes 80 % FAK2 – mindaddig, amíg el nem érjük a maximális támogatástartalmat? Előre is köszönöm!

Cikk

Év végéig igényelhető a fejlesztési adókedvezmény és az egyedi kormánydöntéssel odaítélhető támogatás. A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a jelenleg elérhető rendelettervezetek és a szabályozás iránya alapján az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések a nagyvállalatok számára több szempontból is jelentősen szigorodnak. Az új szabályozási környezet egyes támogatási programok átalakulását, illetve akár megszűnését is eredményezheti.

Cikk

A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a jelenleg elérhető rendelettervezetek és a szabályozás iránya alapján az állami támogatásokra vonatkozó rendelkezések a nagyvállalatok számára több szempontból is jelentősen szigorodnak. Az új szabályozási környezet egyes támogatási programok átalakulását, illetve akár megszűnését is eredményezheti - figyelmeztet a Deloitte.

Cikk

Ki jogosult és mennyi fejlesztési adókedvezményre? A szabályozási környezet megfelelő értelmezése és alkalmazása gyakran jelentősen befolyásolhatja nem csak a kedvezmény mértékét, hanem érintheti az adókedvezményre való jogosultságot is. Íme a legjellemzőbb buktatók.

Cikk

Az idei év jogalkotása folyamán figyelmet kapott a válság által sújtott egyes szektorok adójogszabályokon keresztüli mentesítése a korábbi kötelezettségvállalások nem teljesítéséből származó szankciók alól. A pénteken benyújtott törvényjavaslat megkönnyebbülést hozhat egyes fejlesztési adókedvezményt igénybevevő társaságok számára, átmeneti mentesség biztosításával.

Cikk

Változtak a fejlesztési adókedvezmények így például a keddtől beadott fejlesztési adókedvezményi kérelmekre akkor is jár a kedvezmény, ha végrehajtást indított az adóhatóság a cég ellen, és azt sikeresen foganatosította - derül ki a Magyar Közlöny legutóbbi számából.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

3 gyermekes anya – ekhós jövedelem

Lepsényi Mária

adószakértő

Ingatlan-bérbeadás adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink