630 találat a(z) eho cimkére

Lejárati idő nélküli, élethosszig tartó életbiztosítás visszavásárlása esetén bevallandó közterhek Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem részére a munkáltatója sok évvel ezelőtt olyan életbiztosítást kötött, amelynek volt rendszeres(éves) díja, illetve lehetett rá eseti befizetéseket is teljesíteni. Az életbiztosításnak nem volt lejárati ideje (élethosszig tartó), de a visszavásárlásra lehetőséget adott a szerződés. Induláskor a szerződő a munkáltató volt. Ekkor a munkáltató részére a rendszeres díj adómentes volt, az eseti befizetések után pedig, mint egyes meghatározott juttatás után az adókat a munkáltató megfizette. Aztán pár év múlva szerződésmódosítás történt, ahol már a magánszemély ügyfelem lett a szerződő. Ekkor már befizetés nem történt. 2016-ban a magánszemély megszüntette a biztosítási szerződését, és a biztosító levonta a személyi jövedelemadót a visszavásárlási értékből, és kifizette az szja-val csökkentett összeget a magánszemélynek. A magánszemélynek kiadott igazoláson pedig a biztosító jelezte, hogy a kifizetést még 27 százalék eho terheli., amit a magánszemélynek kell rendezni. Időközben a NAV által elkészített bevallástervezet (mivel a magánszemély nem változtatott rajta) véglegessé vált. Ebben azonban az ehonem lett előírva. Kérdésem: ilyenkor önellenőrzéssel kell-e korrigálni a bevallásomat? A biztosítónak volt-e erről az eho-kötelezettségről adatszolgáltatási kötelezettsége? Ha igen, milyen nyomtatványon kellett (volna) a biztosítónak erről adatot szolgáltatni? Köszönettel: Baáné Balogh Éva

Tulajdonrész-átruházás Kérdés

Tisztelt Szakértő! A kft. két tulajdonosa értékesítették tulajdonrészüket. A tőke 3 millió forint volt, ezt idén augusztusban értékesítették 10 millió forint értékben. Kérdés: a magánszemélyeknek származó jövedelme (10-3 millió forint) után kell adóelőleget fizetni (15 százalék szja és 14 százalék eho)? Vagy majd az szja bevallásnál kell bevallani és fizetni? Köszönettel: Égei Emese

Tanulmányi szerződés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szeretném megkérdezni, hogy ha egy cég a saját munkavállalójával köt tanulmányi szerződést, van-e utána szja- és ehofizetési kötelezettsége. Egyes meghatározott juttatásnak fog minősülni (összeghatár nélkül)? A munkavállaló már munkaviszonyba állása előtt egyetemi hallgató volt, levelezőn. A következő félévtől szólna a szerződés. Válaszát köszönöm.

Belső ellenőr szállásköltsége Kérdés

Tisztelt Szakértő! Belső ellenőrünk az egész ország területén végez ellenőrzéseket. Van eset, amikor az adott városban alszik éjszaka, és másnap folytatja az ellenőrzést. Ezek az ellenőrzések több közvetítő irodát érintenek. A kérdésem a következő lenne: a szálloda számláján szereplő szállásköltség után a munkáltatónak van-e adó- és ehofizetési kötelezettsége? Válaszukat előre is köszönöm.

Szocho, eho, egészségügyi juttatások a számvitelben Cikk

A munkáltató, illetve a megbízó a bér, a díj, az önkéntespénztári vagy piaci élet-, illetve egészségbiztosításba a magánszemély javára fizetett összeg, illetve az általa nyújtott egészségügyi támogatás után a kifizetéseken, költségeken felül további terhek viselésére kötelezett. Összefoglaltuk ezek számviteli elszámolását.

Uniós állampolgár ingatlanbérbeadása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Litván állampolgár adná bérbe magyarországi ingatlanát. Mi az eljárás a 14%-os eho kapcsán? Ugyanúgy meg kell-e fizetnie a bérbeadás után Magyarországon, mint az adót? Vagy a litván hatóság felé kell rendeznie ezt? Köszönettel.

Cég részére magánszemély adott kölcsönt Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk részére egy magánszemély (teljesen független a cégtől) kölcsönt adott, melyet több részletben kifizettünk. A szerződés alapján a kamat az utolsó részlet kifizetése után esedékes. A kamat a mindenkori jegybanki alapkamat plusz 5 százalék volt. A mai napig kiszámoltuk a kölcsönre jutó kamatot, ezt a cég vezetője elutalta a kölcsönt adó magánszemély részére. Ebből a kamatösszegből kellett volna nekünk, mint cégnek bármilyen adót vonni és bevallani? Vagy a kölcsönt adó a saját szja-bevallásában jövőre ezt be tudja vallani, és meg tudja fizetni utána az szja-t, esetleg ehót? Köszönjük szépen a segítségüket!

Osztalék ehojának bevallása Kérdés

Tisztelt Szakértő! A cég osztalékelőleget írt ki még a 2016. évben, ami a 2017. 05. 31-ei mérleg elkészítésekor osztalékká vált. Az osztalék után csak a 15% szja-t vallották be, az eho-t a magánszemély 2017. évi szja-bevallásában kell megfizetni vagy a cég 08 bevallásában kell szerepeltetni? Üdv: Anita

Adószámos magánszemély – eho költségelés Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adószámos magánszemélynek az önálló tevékenysége után 2016-ra ehofizetési kötelezettsége (27%) keletkezett. 2017 áprilisában megszüntette a magánszemélyes adószámát, májustól vállalkozó lett. Ebben az esetben a 2016-évre vonatkozóan májusban befizetett eho (magánszemélyes tevékenység megszüntetése után) elszámolható-e költségként az adószámos magánszemélyként keletkezett bevétellel szemben? Köszönöm válaszukat!

Végelszámolás – Ingatlanfelértékelés Kérdés

Tisztelt Szakértők! Tudomásunk szerint a végelszámolás során – amit vagyonfelosztási javaslattal megkap a két tag – a bt.-ben lévő ingatlant piaci értéken kell szerepeltetni. Az ingatlan könyv szerinti értéke 7 millió forint, a piaci értéke (értékbecsléssel) 18 millió forint. A kettő közötti különbözetet a T12 Ingatlan - K417 Értékelési tartalék könyvelési tétellel rögzítjük. 1.) Ez a 11 millió forint eredményez-e társaságiadó-kötelezettséget, vagyis át kell-e könyvelnünk az értékelési tartalékból az egyéb bevételek közé? Ha igen, van-e esetleg adózás előtti eredményt csökkentő tétel, ami módosítja ezt, vagy mindenképpen ez a bevételekhez hasonló módon fog adózni. 2.) A tagoknak jutó ingatlan után szja- (15%) és eho- (450 ezer forintig) fizetési kötelezettség keletkezik, de ha nincsen pénzlevonási lehetőség (csak az ingatlan áll rendelkezésre) az adóra, mivel nem kerül értékesítésre az ingatlan, akkor a magánszemély tagoknak be kell fizetniük a saját pénzükből az adó összegét, hogy azt el lehessen utalni a NAV felé? El lehet valamelyik adótól tekinteni úgy, hogy nem kerül levonásra, hanem a végelszámolás lezárása után a magánszemély rendezi azt a NAV felé? Köszönöm előre is válaszukat! Üdvözlettel Nagy Szabolcs

Őstermelők negyedéves adóelőlege – bevétel, költség, kedvezmény Cikk

Közeledik az őstermelők számára is a 2017. évi II. negyedéves adóelőleg-fizetési kötelezettség az őstermelésből származó jövedelem után, amennyiben a fizetendő összeg nagysága eléri a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott összeget.

Üzletrész eladásából származó bevétel adózása Kérdés

Tisztelt Cím! Egy kft. tulajdonosai: 95 százalékban svájci cég és 5 százalékban magánszemély. A magánszemély svájci állampolgár, életvitelszerűen az év minden napján Magyarországon tartózkodik (állandó tartózkodási kártyája van), magyarországi lakcímkártyáján lakóhelye Magyarországon van. A cég ügyvezetője, munkaviszonnyal rendelkezik, bért vesz fel és adózik utána. A fenti magánszemély az 5 százalékos üzletrészét (kft. jegyzettőkéje 3 millió forint 5 százaléka 150 ezer forint a magánszemélyé) értékesíti a kft.-nek 5 millió forintért (A kft. eredménytartaléka fedezetet nyújt a vásárlásra.) Kérdés: 1. Hogyan adózik és milyen összeg után/5 mFt-150 eFt? (Magyarországon a svájci állampolgárságú tulajdonos?A kifizetőnek, a kft.-nek, kell az adókat/szja, eho 14% 22%, levonnia)? 2. A kft. a magánszemélytől megszerzett saját üzletrészét (5%) egy éven belül értékesíteni szeretné a másik (95%-os) tulajdonos svájci cégnek, térítésmentesen. Megteheti ezt? A kft.-nél lesz-e valamilyen adóvonzata ennek a gazdasági eseménynek? Válaszukat előre is köszönöm. Polyák Márta

Szállásköltség – járulékfizetés Kérdés

Társaságunkhoz a gépek karbantartására érkező szerelők (nem állnak a céggel munkaviszonyban, nincs megbízási jogviszonyuk) szállásköltsége után kell-e járulékot fizetni? A karbantartó cégekkel kötött szerződésekben meghatározott vállalási ár nem tartalmazza ezen költségeket.

Versenynyeremény után fizetendő Kérdés

Jó Napot! A kérdésem az lenne, hogy az szja törvény 76. § (2) bekezdése alapján kifizetett nyereményösszeg után mit kell fizetni, szochót vagy ehót?

Egyéni vállalkozó részvényszerzése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az lenne a kérdésem, hogy egyéni vállalkozó (evás) magánszemély szerezhet-e üzletrészt egyéni vállalkozói jogállásában? Egy zrt.-ben szeretne részvényt vásárolni. Az üzletrész értékét a vállalkozói számláról utalná át. Ilyen esetben, amikor osztalékfizetés történik a cégből, amiben üzletrészt szerzett, akkor a kifizetőnek nem kell szja-t/ehót levonnia? Igazolnia kell valamilyen formában a jogállását, hogy ő egyéni vállalkozó, és ott bevételként a kapott osztalékot elszámolja? Vagy az egész, amit leírtam, nem lehetséges, és csak magánszemélyként vásárolhat üzletrészt? (Ha például a cégjegyzékben feltüntetik egy kft. tulajdonosait, ott miként látszódik, hogy ő milyen jogállásukban tulajdonosok, adószám van adóazonosító helyett?) Elnézést, ha értelmetlen, amit kérdezek, de érdekel, hogy ez lehetséges-e. Köszönöm.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink