44 találat a(z) egyesülés cimkére

Alapítványok egyesülése: döntések, tervek és feladatok lépésről lépésre Cikk

Alapítvány megszűnhet jogutódlással, illetve jogutód nélkül. A jogutódlással való megszűnés az alapítványok esetében egyesülést jelent más alapítvánnyal, alapítványokkal. Ismertetjük, milyen feladatai vannak az alapítványoknak az egyesülés során.

Nem egyesülhet a két tőzsde Cikk

Az Európai Bizottság versenyjogi aggályokra hivatkozva nem engedélyezi a frankfurti tőzsdét üzemeltető Deutsche Börse és a londoni tőzsde (London Stock Exchange) fúzióját – jelentette be szerdán Margrethe Vestager, az Európai Unió versenyjogi ügyekért felelős biztosa.

Cégek összeolvadása: főbb lépések és adózási tudnivalók Cikk

Két kft. az összeolvadást választaná. Mik a feltételei ennek, hogyan kell a gyakorlatban az összeolvadást kivitelezni? – kérdezte olvasónk. Erdős Gabriella adószakértő válaszolt.

Egyesülés fogalma Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. 2017. évre kivát választott, minden feltételnek megfelelt, határidőre be is jelentkezett az előírt nyomtatványon. Ezen még 2017. január 20-áig tud változtatni. 2017-re azt is tervezik, hogy az egyik tag 100 százalékos tulajdonát képező kft. (amely egyéni cégből alakult) beolvad ebbe a közös kft.-be. Tehát a szó szoros értelmében ez a kft. lesz a BEFOGADÓ és a másik kft. olvad be ebbe a cégbe, a terveik szerint. Kérdésem: a kiva-törvény értelmében ez egyesülésnek minősül a BEFOGADÓ kft. részéről, és a A beolvadás előtti nap megszűnik a kivaalanyiság a törvény erejénél fogva? Ha ez igaz, akkor ezt követően 24 hónapig nem jelentkezhet be ismét a kiva alá? Várom a válaszukat. Köszönettel: Bernáth Istvánné

Bejelentett részesedés hatása az adóalapra átalakulásnál. Példák Cikk

Hogyan befolyásolják a társaságiadó-alapot az átalakulásban, egyesülésben, szétválásban (a továbbiakban: átalakulás) résztvevők eszközei között kimutatott bejelentett, illetve be nem jelentett részesedések? Mi lesz a sorsa a jogelőd tagjánál kimutatott bejelentett részesedésnek? Ismertetjük.

Veszteségelhatárolás korlátozása Kérdés

Tisztelt Adózóna! A taotörvény 17. § (9) bekezdésének első mondata igy szól: "(9) Az adózó nem jogosult az adóévben és az azt megelőző bármely adóévben keletkezett elhatárolt veszteség felhasználására, ha benne olyan adózó szerez - a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával megállapított - közvetlen vagy közvetett többségi befolyást (ide nem értve az átalakulással, egyesüléssel, szétválással történő részesedésszerzést), amely e befolyása megszerzését megelőző két adóévben (a jogelődje tagi, részvényesi jogviszonyát is figyelembe véve) nem állt folyamatosan az adózóval vagy jogelődjével kapcsolt vállalkozási viszonyban." Kérdésem a "... ha benne olyan adózó szerez ..." szövegrészre vonatkozik: Ebben a szövegrészben az "adózó" kifejezés alatt csak a taotörvény 4. § 2. pontjában meghatározott adózót kell érteni, vagy a kifejezés magában foglalja a természetes személyt is, amely nem alanya a társasági adónak? Segítségüket köszönöm: Ecker Dániel

Most mindent megtudhat a fejlesztési tartalék képzésének szabályairól Cikk

A fejlesztési tartalékképzésre vonatkozó előírásokat ugyan 2003-tól tartalmazza a társasági adóról szóló törvény (Tao), de még ma is vannak kérdések a képzéssel, felhasználással, az értékcsökkenési leírással kapcsolatban, vagy arra vonatkozóan, hogyan kell eljárni átalakulás, egyesülés, szétválás, illetve önellenőrzés esetén.

Alapítványok egyesülése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában szeretném segítségét kérni: egy iskolában működő 3 alapítvány egyesült idén. A bírósági végzés szerint az egyesülés augusztus 30-án jogerőssé vált. Eddig az alapítványok nem rendelkeztek közhasznú státusszal, azonban most a megmaradó alapítvány közhasznú lett, a másik kettő pedig ebbe az alapítványba olvadt be. A kérdésem a számviteli elszámoláshoz kapcsolódik: helyesen járok el akkor, ha augusztus 30-áig könyvelem az eddigieknek megfelelően egyszeres könyvvezetéssel mindhármat, majd elkészítem a zárást, a vagyonfelosztást, és augusztus 31-étől kezdődően - mivel a közhasznú státuszú szervezeteknek kötelező - a megmaradó alapítványt (mintegy újként) kettős könyvvitelben kezdem könyvelni. Mi a teendőm az augusztus 30. után érkező bankszámla-kivonatokkal? (A bankszámlák még élnek valószínűleg november végéig.) Ezeket úgy kezelem, mintha már az "új alapítvány" különböző bankszámlái lennének? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel Cselyuszka Antalné

Egyesülés beolvadással Kérdés

Zártkörűen működő részvénytársaság beolvad egy korlátolt felelősségű társaságba, pontosan egyesülés beolvadással a megnevezés. Kérdésem a zrt.-ben lévő alkalmazottakra vonatkozik. Ebben az esetben milyen módon szünik meg a munkaviszony? Hogyan kell eljárni? Felmondási idő, végkielégítés ebben az esetben van?

Katás bt. beolvadása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérem segítségét abban, hogy két katás bt. – mivel nem tartoznak a számviteli törvény alá – hogyan tudnak összeolvadni (átalakulni beolvadással), hogyan, mi alapján kell a vagyonleltárakat és vagyonmérlegeket elkészíteni, kell-e könyvvizsgálóval ellenőriztetni? Köszönöm válaszát.

Az átalakulási szabályokról döntött az Országgyűlés Cikk

A jövő március 15-től hatályos új polgári törvénykönyvhöz (Ptk.) kapcsolódó, a gondnokoltakról, a szomszédjogról és a jogi személyek átalakulásáról szóló jogszabályokat fogadott el az igazságügyi tárca javaslatára hétfőn az Országgyűlés.

Átalakulás, egyesülés, szétválás: ezentúl így kell Cikk

A kft-k jelentős része nem rendelkezik a Polgári törvénykönyvben (Ptk) jövő tavasztól kötelezően előírt legalább 3 millió forintos törzstőkével. Így ha ezt a követelményt a már meglévő kft-knek is teljesíteniük kell, előfordulhat, hogy tízezrével alakulnak majd át bt-vé. Feltehetően már új előírások szerint kell eljárniuk (miként bármilyen más, bármilyen okból átalakuló cégnek is), ugyanis a napokban nyújtotta be a kormány az Országgyűléshez T/12095. számon azt a törvényjavaslatot, amely az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről és szétválásáról szól. Ha a javaslatot elfogadja a Parlament, a törvény az új Ptk-val egyidejűleg, azaz 2014. március 15-én fog hatályba lépni.

Az egyesülés veszélyei Cikk

Nemrégiben megkerestek egy olyan ügyben, amelyben egy speciális társasági formát jelentő intézmény, azaz egy egyesülés igazgatója tájékoztatott arról, hogy adóellenőrzést rendeltek el náluk.

A vállalategyesülések során szerzett vagyon akár illetékmentes is lehet Cikk

A napokban fogadta el a Magyar Országgyűlés a tőkeegyesítő társaságok határon átnyúló egyesüléséről szóló törvényét, amellyel eleget tett a mintegy 2 évvel ezelőtt kihirdetett 2005/56/EK irányelv magyar jogrendbe történő átültetésének. Az új törvény adókedvezményeket is jelenthet az érintett cégeknek, ám a tagállamok eltérő szabályozásai miatt hátrányos adókötelezettség is keletkezhet - figyelmeztet a PricewaterhouseCoopers (PwC) e témával kapcsolatos hírlevele.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fordított áfa

Nagy Norbert

adószakértő

Bérleti díj számlázása EU-ba

Nagy Norbert

adószakértő

Kft., kata

Adózóna  szerkesztőség

kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink