210 találat a(z) egészségügy cimkére

Cikk

2026. január 1-jétől az egészségügyben dolgozókkal bővül azok köre, akiknek keresőtevékenységük miatt nem kell szüneteltetni korhatár előtti ellátásukat. Ez azonban nem automatikus, az érintetteknek igazolniuk kell jogosultságukat, másrészt a nem egészségügyi tevékenységből származó jövedelem esetén a kereset összegétől is függ az ellátás folyósítása.

Cikk

2021. január 1-jét követően az egészségügyi dolgozó vagy az egészségügyben dolgozó semmilyen pénzbeli, gazdasági szolgáltatás keretében nyújtott vagy természetbeni ellenszolgáltatást vagy egyéb előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el az általa állami egészségügyi jogviszonyban nyújtott egészségügyi ellátásáért. Elfogadhat azonban ajándékként adott olyan tárgyat, amelynek értéke nem haladja meg a mindenkori minimálbér havi összegének 5 százalékát.

Cikk

Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormányrendeletek módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény, valamint a 155/2025. kormányrendelet. Cikkünkben összefoglaljuk a betegeket érintő jogszabályváltozásokat.

Cikk

Nyugdíjkorrekciós törvényt sürget a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas Tagozata. Írásuk szerint tartósan méltó nyugdíjakra, korszerű nyugdíjrendszerre és megfelelő egészségügyi ellátásra szorul a hazai nyugdíjas társadalom. A szervezet nyugdíjkorrekciós törvény kidolgozását és a vegyes indexálás visszaállítását követeli – írja a portfolio.hu.

Cikk

Kína további 500 millió dollárral támogatja az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) az elkövetkező öt évben – jelentette be kedden Liu Kuo-csung, a kommunista ország államtanácsának elnökhelyettese Genfben, a WHO által Genfben rendezett Világegészségügyi Konferencián (WHA78), amelyen Robert Kennedy Jr. amerikai egészségügyi miniszter viszont a szervezet elhagyására szólította fel videóüzenetben a tagállamokat – közölte az MTI.

Cikk

A magyar és a szlovák kormány közötti, határon átnyúló sürgősségi egészségügyi együttműködésről szóló keretmegállapodás kidolgozásával bízta meg a belügyminisztert, illetve a külgazdasági és külügyminisztert Orbán Viktor miniszterelnök – derül ki a Magyar Közlöny 50. számában közzétett 32/2025. számú miniszterelnöki határozatból.

Cikk

Lázas, nyáladzó, elkékülő nyelvüket nyújtogató kérődzőkkel, térden csúszó juhokkal, „táncoló” marhákkal szembesülhetnek azok a tenyésztők, akik állatait megfertőzte a vírus. Ausztriában több száz esetet észleltek a napokban, de szinte egész Nyugat-Európában ott van már a szinte láthatatlanul apró szúnyogok terjesztette vírus. A kéknyelv betegség nem annyira durva, mint a száj- és körömfájás, de esetleges hazai megjelenése már túl sok lehet az eleve túlfeszített állategészségügynek és a piaci pszichózis által is sújtott húságazatnak. A kormányzat mindenesetre már készül rá – írja a hvg.hu.

Cikk

Az egészségügyi szolgáltatási járulék egy olyan kötelezettség, amit annak kell fizetnie a magyar társadalombiztosítás szabályai szerint, aki nem biztosított, valamint egészségügyi szolgáltatásra semmilyen módon nem jogosult. Ebben a cikkben összefoglaljuk az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettség szabályait 2025-ben, valamint kitérünk arra is, hogy a járulék megfizetésével kaphatunk-e tb-igazolást az állami támogatásokhoz – olvasható a money.hu-n.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink