215 találat a(z) egészségügy cimkére

Cikk

Az egészségügyi szakellátás minőségének javítása és az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiány enyhítése érdekében mesterképzés indul három vidéki egyetemen diplomás szakápolók számára – ismertette Betlehem József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.

Cikk

A kormány jövőre 10, három év alatt (2016 és 2018 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az adininisztratív szolgáltatlás nyújtása tudomásom szerint általános áfakulccsal adózik. Kérdésem az lenne, hogy ez egészségügyi adminisztratív szolgáltatás nyújtása is ilyen, vagy az már tárgyi mentes kategóriába esik? Válaszát előre is köszönöm!

Cikk

Több mint négyszázezer ember bérét sikerült emelni csak az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozó területeken 2012 és 2017 között, összesen 520 milliárd forinttal – közölte Balog Zoltán miniszter pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem az lenne, hogy az OEP-szerződéssel rendelkező vállalkozás, háziorvos, illetve fogorvos kötelezett-e a minisztérium által 2016.09.01.-től előírt szakdolgozói bérfejlesztésre?Válaszukat előre is köszönöm

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Abban szeretném a segítségét kérni, melyik törvényben vagy rendeletben szabályozzák az egészségügyben dolgozók béremelését? A munkaviszonyban (magángyógyszertár) gyógyszertári alkalmazottakra vonatkozik-e ez a szabály? Köszönöm: Temesvári Éva

Cikk

Szinte nap mint nap hallhatunk arról, hogy az állami fenntartású oktatási intézményeknek, valamint az állami egészségügyi szolgáltatóknak jelentős pénztartozásai vannak. Azt azonban már nem részletezik a hírek, hogy tartozások esetén ezek a szervek (beleértve a fenntartóikat is) hétszer-, nyolcszor magasabb kamatot fizetnek, mint amit a magánszemélyek egymás között. És jobb, ha nem is gondolunk bele, hogy ezt a magas kamatot, a mi adónkból finanszírozzák. Miért van ez így? Ennek jártunk utána.

Cikk

Szeptembertől a szakszervezetekkel és a szakmai szervezetekkel egyeztetett béremelés valósul meg az egészségügyben – mondta az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Cikk

Ma munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai zárva tartanak. Szintén zárva lesznek ma a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, a mentők azonban teljes kapacitással dolgoznak.

Cikk

A dolgozók egészségének és biztonságának fejlesztésére 2 milliárd forintos keretösszeggel pályázati felhívás jelent meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t szerdán.

Cikk

Az üzemanyag jövedéki adóját egyértelműsítő, egyes egészségügyi szolgáltatások adómentességét biztosító, az idegenforgalmi adó emelésére lehetőséget adó, valamint a cafeteria szabályait meghatározó módosításokat fogadott el a jövő évi adótörvény-javaslatokon az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága részben a kormány, részben a kormánypártok kezdeményezésére.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közösségi termékértékesítés

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számlát kötelező-e kiküldeni e-mailben magánszemélynek?

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Számla kiküldésének időtartama

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink