215 találat a(z) egészségügy cimkére

Kérdés

Tisztelt Adózóna! A kérdésem az lenne, hogy kistérségi társulás által alapított egészségügyi nonprofit kft. lehet-e kivás, ha a feltételeknek megfelel? Válaszát előre is köszönöm.

Cikk

A Magyar Közlönyben több új kormányrendelet jelent meg, melyek a veszélyhelyzetre való tekintettel új szabályokat rögzítenek többek között az orvostechnikai eszközök és az egyéni védőeszközök beszerzése során alkalmazandó intézkedésekre, az egészségügyi intézkedésekre, így az igazgatási szolgáltatási díj befizetésének igazolása során alkalmazandó szabályokra, az adatkezelési szabályokra, valamint meghatározták azok körét, akik az egészségügyi válsághelyzetben bevethetnek, ilyenek többek között az egészségügyi szakképzésben, főiskolai vagy egyetemi szintű egészségügyi alapképzésben, felsőoktatásban szociális alapképzésben részt vevő felnőttkorú hallgatók.

Cikk

A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Közölte: a költségvetési bevételek megfelelő formában történő csökkentése olyan lehetőségeket nyit meg, amelyekkel a vállalkozások és a munkavállalók is élni tudnak.

Cikk

Az ukránok többsége szerint jelenleg a korrupcióellenes, az egészségügyi és a nyugdíjreform végrehajtása a legsürgetőbb az országban, a rendvédelmi szervek megújítása és a hivatalnokok átvilágítása mellett – derült ki abból a felmérésből, amelyet az Ilka Kucseriva Alapítvány végzett, és amelynek eredményét szerdán hozta nyilvánosságra.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Felelősség a leltárhiányért

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink