116 találat a(z) de minimis cimkére

Kérdés

Tisztelt Címzett! Egy adott beruházáshoz a vállalkozás 45 százalék támogatást nyert uniós pályázaton. A regionális támogatási térkép alapján a maximális támogatás intenzitás 25 százalék a régióban, mely a kisvállalkozások esetén 20 százalékponttal növelhető.(Nem szállítási ágazat és nem nagyberuházásról lévén szó, nem mezőgazdaság) Igénybevehető-e további támogatás ugyanazon eszközhöz kapcsolódóan, természetesen ha az egyéb feltételeknek megfelel.(Például kisvállalkozói kedvezmény Tao törvény 7. § (1) zs) pontja alapján.) A vállalkozás a 200 000 eurós keretet nem tudta kimeríteni az elmúlt 3 évben. A Tao törvény 7. § (12) c) pontja szerint a vállalkozó dönti el, hogy a kapott támogatást, igénybevett kedvezményt - az adott évben igyénbevett csekély összegü ( de minimis) támogatásnak, vagy - a kis és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásra vonatkozó rendeletben foglaltak szerinti támogatásnak minősíti. Soha egyetlen előadótól nem hallottam még arról, hogy mi a kettő közötti különbség. A 200 000 eurós keret együttesen vonatkozik a kettőre, vagy csak a de minimisre? Ugyanez a kérdésem a támogatásintenzitásra is vonatkozik. Ha a de minimis támogatásintenzitásba(vagy keretbe) nem férek bele a fenti indokok miatt, akkor dönthetek úgy, hogy a kis és középvállalkozásnak nyújtott állami támogatás rendelet szerintinek minősítem és veszem igénybe?A választ előre is köszönöm Bernáth Istvánné

Kérdés

Tisztelt Címzett! Mit jelent a társasági adóról szóló törvény 1. § (3) bekezdése: A kedvezmények együttes érvényesítése: A társaságiadó-törvény alapján főszabály szerint ugyanazon ténybeli alapon csak egy jogcímen érvényesíthető kedvezmény. Például egy beszerzett új műszaki termelő eszközhöz pályázati uton támogatást nyert egy kft. A pályázati úton elnyert támogatás összege a beszerzett eszköz 45 százaléka, mely de minimis támogatásnak minősül. A támogatás folyósítása még nem történt meg. Várhatóan 2016-ban folyósítják. Ezen eszközhöz lehet kisvállalkozói kedvezményt érvényesíteni az 55 százalék rész után, vagy talán a teljes rész után? Ez olyan kérdés, amivel nem nagyon foglalkoznak, pedig elég gyakran előfordul. Úgy gondolom, azzal már tisztában vagyok, ha a kettő együtt lehetséges, akkor a támogatásintenzitást kell vizsgálnom, mely a támogatási térképen található eszközhöz kapcsolható támogatásintenzitás mértékig vehető igénybe támogatás – természetesen az egyéb feltéttelek fennállása esetén. Várom mielőbbi válaszukat. Köszönöm. Bernáthné

Cikk

Várhatóan a következő napokban jelenik meg a Magyar Közlönyben a dohányágazat támogatási rendszeréről szóló rendeletcsomag – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy szakmai nyílt napon csütörtökön, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón.

Kérdés

Tisztelt Szakértő!! Egyéni vállalkozó a 116/2013(XII.23.) VM rendelet alapján technológiai berendezések korszerűsítése céljából támogatást nyert. 2014. évben utólagos finanszírozással kiutalták a támogatást. Bevételként figyelembe lett véve a költségként elszámolt rész a bevallásában.Kérdés: a 1453 -as bevallás 1308-as (de minimis) űrlapján melyik összeget kell szerepeltetnem? A teljes támogatási összeget, vagy a bevételként figyelembe vett összeget? Az euró-árfolyamnál a támogatási döntést megelőző hónap utolsó napján lévő MNB-t vettem figyelembe. Köszönettel. Kanizsai Mónika

Cikk

Csekély összegű - de minimis - támogatást igényelhetnek a cukorrépa-termelők, a vissza nem térítendő támogatáshoz a kérelmeket ez év május 31-éig postán kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - közölte az MVH az MTI-vel.

Kérdés

Tisztelt Cím! Egy kft. 2012-ben 17 millió forint (FAD nettó számla) értékben vásárolt egy üzlethelyiséget. EU-s pályázat útján 10 százalék önerővel 45 százalék támogatással (csekély összegű, de minimis támogatás) és 45 százalék kedvezményes (csekély összegű) hitel felvételével. Az ingatlan megvásárlása: a kft. kifizetett 2012-ben 1 millió 700 ezer forintot (10 %) és megelőlegezett 7 millió 650 ezer forintot (45 %). Az előfinanszírozott támogatást a támogató a következő évben, 2013-ban utalta át a kft. részére ( 7 650 eft, 45 %). Hogyan kel elszámolni a támogatást? Köszönöm a segítséget.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyesületünk az önkormányzattól de minimis támogatást kapott, beruházási célra. Egyébiránt kizárólag közhasznú tevékenységet folytat. Eddig nyilatkoztunk minden évben, és nem kellett társaságiadó-bevallást készítenünk. Kérdésem, hogy 2013. évre kell a támogatás miatt társaságiadó-bevallást készítenünk, vagy nyilatkozhatunk február25-éig?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

1 2 3 4 5 6 7 8

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink