80 találat a(z) cégvezető cimkére

Kiküldetési rendelvény Kérdés

Már 32 gyanúsítottja van a gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügynek Cikk

A KR NNI-nél indult költségvetési csalási ügyben most a győri rendőrök fogtak el négy személyt: két orvost, egy cégvezetőt és egy alkalmazottat. Közülük egy főt a bíróság letartóztatott, a többiek szabadlábon védekeznek. Az országban több mint hetven nyomozó dolgozik ezen az ügycsoporton – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a police.hu oldalon.

Nemzetközi lapszemle: ukrán menekültek foglalkoztatására buzdítják a cégvezetők a vállalatokat Cikk

Pontosan egy évvel azt követően, hogy Oroszország ukrajnai inváziója kirobbantotta Európa második világháború óta legnagyobb menekültválságát, a cégvezetők az ukrán munkavállalók foglalkoztatására, integrálására buzdítják a vállalatokat. Véleményük szerint ez az erkölcsi kötelességen túl az üzleti életnek is jót tesz, a jogszabályi környezet pedig lehetőséget biztosít a menekültek legális foglalkoztatására – írja az Euronews.

Három orvost és egy cégvezetőt tartóztattak le Cikk

Három orvost és két cégvezetőt tartóztattak le gyógyászati segédeszközökkel kapcsolatos ügyekben – tudatta a Fővárosi Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.

Jogosulatlanul állami támogatásokat igényeltek – orvosokat, cégvezetőket gyanúsítanak Cikk

Újabb 17 embert – köztük orvosokat és cégvezetőket – fogtak el az orvosi segédeszközökkel kapcsolatos csalási ügyben – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

Borúsan látják a világgazdaság idei teljesítményét a vállalatvezetők Cikk

A vezérigazgatók 73 százaléka szerint a gazdasági növekedés üteme világszerte csökkenni fog a következő 12 hónapban. Ennek ellenére a többség (60%) nem tervez létszámleépítést és jelentős részük (80%) a munkavállalók javadalmazását sem csökkentené – derül ki a PwC 2022 októbere és novembere között 4410 vezérigazgató részvételével készített, 26. Globális Vezérigazgató Felméréséből.

OTP: a Széchenyi Kártya Program segítség a kisvállalkozások hitelezésében Cikk

Új lendületet kaphat a kisvállalkozások hitelezése, az állami támogatással kínált Széchenyi Kártya Program konstrukciói segítséget jelenthetnek a cégvezetőknek – állapította meg hétfői közleményében az OTP Bank, amely tavaly több mint 490 milliárd forintra szerződött partnereivel a programban, közölte az MTI.

Kényszertörlés megszűnése, felszámolási eljárás kezdeményezése Kérdés

Döntött az Európai Parlament: több nőt kell ültetni a nagyvállalatok vezetői székeibe Cikk

Irányelvjavaslatot fogadott el mai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP), amely szerint 2026 júliusára a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknak több női vezetője kell, hogy legyen, a kvótát nem teljesítő vállalatok szankciókra számíthatnak.

Megjelent a novemberi VálaszAdó Cikk

Október – a hagyományokhoz illeszkedően – idén is az őszi adótörvény-módosítás hava volt, így szakértőink írásai között is domináltak a tervezett változtatásokat boncolgató cikkek.

Üzemanyag-megtakarítás Kérdés

Cégvezető zrt.-nél Kérdés

Tovább csökkent a cégvezetéstől eltiltottak száma Cikk

Három éve csökken a cégvezetéstől újonnan eltiltott magánszemélyek száma Magyarországon; a 2021-ben eltiltott 4076 magánszeméllyel együtt számuk 60 ezerről 40 ezerre csökkent – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Cégvezető járuléka, ha külföldön van biztosítása Kérdés

A 40 százalékos adó veszélye: katások kapcsoltsága. Példákkal Cikk

A katásoknak sok egyéb mellett tisztában kell lenniük a társasági adóról szóló törvény kapcsoltságra vonatkozó rendelkezéseivel is, hogy ne fussanak bele a 40 százalékos adózásba. Példákkal illusztráljuk, mi mindenre kell ügyelniük.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Áfaarányosítás

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Zrt.–zrt. tőketartalék

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink