716 találat a(z) beruházás cimkére

Cikk

A beruházások volumene 2024 II. negyedévében a nyers adatok szerint 16,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – a beruházások értéke összehasonlító áron 7,0 százalékkal csökkent – közölte a KSH.

Cikk

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című felhívásra, amely pénzügyi segítséget nyújthat a feldolgozóüzemek és kistermelők élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó kisebb beruházásaihoz – hívta fel a figyelmet keddi közleményében az Agrárminisztérium, tájékoztatott az MTI.

Cikk

Egy beruházáshoz hitelfelvételre került sor. Kérdésünk, hogy az aktiválást követően a hitelszerződés módosításával összefüggésben felmerült közjegyzői díjak, ügyvédi díjak elszámolhatók-e költségként, vagy aktiválni kell? Olvasónk kérdésére Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.

Cikk

A létesítmény (azon belül is az új, illetve meglévő létesítmény) a fejlesztési adókedvezményre jogosító beruházás központi eleme, ugyanakkor annak fogalmi meghatározását nem tartalmazza a társaságiadó-törvény. A fejlesztési adókedvezményről szóló 165/2014. kormányrendelet a létesítmény felvásárlása kapcsán tartalmaz definíciót a létesítményre vonatkozóan, annak fogalmi meghatározása korántsem egyszerű.

Cikk

Majdnem 370 milliárd forint sorsáról döntöttek a héten abból a 675 milliárdból, amennyi megszorítást (saját szóhasználatukkal: beruházások elhalasztását) még a tavasszal hirdette meg a kormány. Az ígéret szerint ezeket később ki fogják fizetni; addig is, a főváros mellett a debreceni oltóanyaggyár vagy épp a vasútfejlesztés is a vesztesek között van – írja a hvg.hu

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink