704 találat a(z) beruházás cimkére

Cikk

Szándék még csak volna, de hiányzik a pénz a környezetterhelés csökkentésére. Egyre több hazai cég látja a környezeti fenntarthatóság fontosságát, terveznek is beruházásokat, de egyelőre visszafogták megvalósításukat, mert sem saját forrásuk, sem külső finanszírozás, sem pályázati támogatás nincs hozzá. A K&H fenntarthatósági indexének minimális emelkedése mögött az a kép bontakozik ki, hogy a hazai közepes és nagyvállalatok zöld átállása nagyon lassan halad – derül ki a K&H sajtóközleményéből.

Cikk

A technológia beruházásokra való felkészülés ösztönzi leginkább a vállalatok kockázatkezelési folyamatainak felülvizsgálatát. Az üzleti vezetők 37 százaléka szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39 százalék) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10százaléka használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

Cikk

Bár az iparág továbbra is vonzó és érkeznek a szektorba új befektetők, a kockázati- és magántőkéből származó klímatechnológiai beruházások 2023-ban 40 százalékkal csökkentek – mindenekelőtt a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai konfliktusok mérsékelték a befektetői bizalmat – áll a PwC State of Climate Tech idei klímatechnológiai jelentésében.

Cikk

A 4iG távközlési és infokommunikációs vállalatcsoport 2028-ig 150 milliárd forint értékű mobil és vezetékes hálózati beruházást valósít meg, így a lakosság közel 100 százaléka számára elérhetővé teszi a szélessávú internet és nagy felbontású televíziós szolgáltatások használatát 5G és gigabites hálózattal – jelentette be Jászai Gellért, a 4iG-csoport elnöke budapesti sajtótájékoztatón, miután együttműködési megállapodást írtak alá a kormánnyal.

Cikk

Százmilliárd forintos beruházást indít a Dreher Sörgyáraknál két tulajdonosa, az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International, a fejlesztéssorozat a kapacitás- és hatékonyságnövelés mellett a vállalat ambiciózus örökségépítési és fenntarthatósági céljait is szolgálja a következő évtizedben – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beolvadás előtti tőkeemelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink