6960 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

Sok munkáltató kifejezetten támogatóan áll a kismamákhoz, és segíti őket információkkal a várandósság időszakában is, sok munkavállaló viszont elveszik az információk tengerében, és olyan is előfordul, amikor a foglalkoztató is felkészületlen, és emiatt akár késve is érkezik az első ellátás, vagy be sem adja a foglalkoztató az igénylést. Cikkünkben azt nézzük meg, hogy mikor milyen ellátást tud igényelni a munkaviszonyban dolgozó várandós kismama, mi kell hozzá, hol tudja leadni az igényét.

Cikk

Jól belehúzott a kormány, ontja magából a kormányrendeleteket: a Magyar Közlöny 114. számában 21 kormányrendelet jelent meg a 7 új törvény mellett. Több új jogszabály érinti a fogyasztóvédelmi eljárásokat, az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló csomag tartalmazza – egyebek mellett – a fogyasztóvédelmi törvény módosítását. Változnak az igazságügyi szakértőkre vonatkozó előírások. Átszabja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat szabályozó törvényt a 2024. évi XLIX. törvény, amely a gyermekek védelme érdekében előírja, hogy technikai eszközökkel lehetővé kell tenniük a szolgáltatóknak az internetes pornográf tartalmak elérhetőségének korlátozását. Megjelent a közlönyben a 2023. évi zárszámadásról szóló törvény is.

Cikk

A Suzuki Swift – Opel Astra – VW Golf – Ford Focus – Opel Corsa ötös továbbra is az élen: a Használtautó.hu szakértője megnézte, idén miként alakult a benzines autók toplistája.

Cikk

Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos jóváírás érkezett – írja közleményében a Grantis.

Cikk

Megtorpant októberben az albérletek drágulása: az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal csökkentek az árak országosan, Budapesten pedig stagnáltak – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megvásárolt üzletrész árfolyama

Nagy Norbert

adószakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Üzletrész-ajándékozás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink