7488 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

A 2021. évi 108. számú Magyar Közlönyben, június 10-én kormányrendelet jelent meg – egyebek mellett – a méltányossági táppénz ellátásra vonatkozó veszélyhelyzeti különös szabályokról, valamint a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárításában részt vevő foglalkoztatottakat megillető pótszabadságról. A 109. számú közlönyben kihirdetett másik rendelet szerint a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) pandémia-értékelő regisztert vezet a megfelelő ellátásszervezés, egyéni betegút követés, valamint a járványügyi megelőzés érdekében a hatékony oltási stratégia továbbfejlesztése és a koronavírus elleni védekezés elősegítése céljából.

Cikk

A folyamatos jogszabály-módosítás miatt nem volt egyszerű kibogozni, hogy meddig alkalmazható az elviteles és a házhoz szállított ételekre az 5 százalékos áfakulcs. Egy minap megjelent kormányrendelet új fordulatot hozott.

Cikk

Folytatódik az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműen pozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában, olvasható a tárca honlapján.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank Győr királyi városi rangra emelésének 750. évfordulója alkalmából különleges, az évfordulóra utaló 750 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a mai napon. Az emlékérme kivételesen magas, 40 ezer darabos példányszámban jelenik meg. Az emlékérmét a győri kötődésű Lebó Ferenc szobrászművész tervezte.

Cikk

A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán, ahol arról is beszélt, szeptember végéig a jelenlegi formájában marad a hitelmoratórium, addig lehet gondolkodni a folytatáson.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kisvállalkozások adókedvezménye

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink